huszonnegyedikét a szüleimmel töltöttem. a házasságunk előtti utolsó karácsony ez, amikor még hivatalosan a szüleim alapította családhoz tartozom. aztán jön majd a
genezis 2:24 „annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.”
ez az elszakadás csak látszólag könnyű. a külön lakásban élés még nem garancia arra, hogy a szülőket elhagyta a két házasulandó fél. a lelki köldökzsinórt kell elvágni. ez az én oldalamról azért könnyebb. életem legnagyobb döntéseit, legmélyebb tragédiáit nélkülük éltem át, oldottam meg. átvettem egy diplomát külföldön egyedül, szakítottak velem, szöktem meg egy babysitter családtól úgy, hogy otthon talán azt sem tudták, nekem mennyire nehéz. na, mindegy, a lényeg, hogy én, nagy eszesen kitaláltam, hogy ezt a karácsonyt édes drágám és én is töltsük a saját szüleinknél, még utoljára. aztán majd ünnepelünk együtt is. hát, eszméletlen nehéz volt. anyukám örült neki, mondta, bölcs döntés volt, hozzá tudnak így szokni ahhoz, hogy a kislányuk jövőre már valaki máshoz fog tartozni. hivatalosan is.
igazából most értettem meg, miért tanultunk olyan alaposan a jegyesoktatáson erről a témáról.
most egyik barátosnőm mondata vígasztal a (néha) reménytelen(nek tűnő) elszakadásban: „timi, veled kötött szövetséget az isten. innentől lesz jó a családodnak, a következő generáció teljesen más lesz, mint amilyen lett volna… te vagy a családod ábrahámja.”
ámen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.