újszövetségből vizsgázom szombaton. „kicsit” izgulok. a jelenések könyvének magyarázata a téma. az egész tananyag sokkoló (jó értelemben), de most mégis kiemelnék valamit, ami különösképpen megfogott (hiszen régóta az a gondolat él bennem, hogy igazi erővel felruházva és áldásokban az üldözött egyházak élnek, és nem a mostani kereszténység): „jézus csupán harminc évet tudott úgy leélni a földön, hogy ne érjen el a golgotáig. de szolgálatának megkezdése után csak három év telt el, és a golgota következett. vajon a mai világban a mai gyermekeit az úr mindenképpen, az ő kegyelmeségéből adódóan óvja meg az érte járó szenvedéstől? inkább talán azért nem jut számunkra szenvedés az ő nevéért, mert mi „bölcsen”, kompromisszumokra törekvően, föladva elveinket, tradícióinkat, no meg az ige kéréseit és parancsait, kikerüljük azokat az eseteket, amikor pedig vállalnunk kellene krisztus nevéért a szorongattatást és a szenvedést. nem hiszem, hogy komoly bibliaismerő és hitéletben jártas emberek meggyőződéssel vállalhatnák azt, hogy egy nép, egy nemzet, egy gyülekezet, egy egyén úgy élheti le hívő életét, hogy az úr biztosan felmenti az alól, hogy a „golgotai” útszakaszt végigjárja.”

a mestert, jézust leköpték, megverték, kigúnyolták, megölték (- majd feltámadt). mi pedig az ő követői vagyunk. miért kímélnének minket jobban?