myjesus

mozgalmas hétvégénk volt. csak, hogy címszavakat említsek: csatornatisztítás fóton, esküvő szigetszentmiklóson, szigetkör a margiton (másodszorra, teljesen végig!), vasárnap éneklés a dicsőítésben, szépművészeti múzeum, foltvarrás, álomba merülés (mindennek ellenére háromórányi forgolódás után).

a gyülekezetben egy nagyon érdekes dologról beszélt az egyik srác. elmesélte, hogy az eufrátesz folyó gyakorlatilag ma már egy pocsolya, ugyanis lecsapolták a vizét, hogy termékennyé tegyenek egy nagy területet. ez sikerült is, de a folyó kiszáradt. „érdekes módon” a biblia ír erről (is), a jelenések könyvében:

jelenések 16:12 „a hatodik angyal is kitölté az ő poharát a nagy folyóvízre, az eufrátesre; és kiszárada annak vize”

utánanéztem, és a következőket találtam erről a vizpiac.hu oldalon:

„éveken belül teljesen kiszáradhat az eufrátesz folyó. ott, ahol egykoron az emberi civilizáció bölcsője virágzó kultúrát táplált, mára csupán reménytelen pusztaság maradt. a drámai hír okait elsősorban az iraki, török és szíriai vízpolitikában, és a folyó évtizedes elhanyagolásában kell keresni. szakértők szerint akkora a baj, hogy néhány éven belül a folyó vízhozama a mai felére csökken. rizs és gabonaföldek helyett most csak a kiszáradt, töredezett földterületek látványa fogadja a látogatót. a halászhajók sem a vízfelszínen lebegnek, hanem az üres folyómederben foszladoznak a tűző napon. a szárazság egyébként egész irak területén jelentkezik. az aszály következtében még a viszonylag csapadékdús északi területeken is kilencvenöt százalékkal kevesebb búza és árpa terem, de a datolyapálma és citrus ültetvények is megsínylik a klímaválságot és a drasztikus vízhiányt.”

úgy vagyok vele, hogy ha a biblia nyolcvan százaléka már beteljesedett, nem marad el a maradék húsz sem… úgyhogy én csak ülök, várok, és csodálkozom.

az igehirdetést sajnos már nem tudtuk megvárni, mert indulnunk „kellett” a szépművészeti múzeumba, ahol a szentföld öröksége című kiállítást tekintettük meg egy nagy tudású adventista tanító vezetésével.

a weboldal így ír a tárlatról: „a kiállítás többféle műalkotás – szobrok, régészeti leletek, ötvösmunkák, festmények, zsidó szertartási tárgyak segítségével reprezentálja az 1965-ben megnyílt izrael múzeum gyűjteményének átfogó jellegét. a gyűjtemény félmillió tárgyat számláló anyaga a prehisztorikus kortól a kortárs művészetig ível, magába foglalja a világ legátfogóbb kiállítását izrael országának régészetéről, a zsidó világ anyagi kultúrájáról, valamit – a reneszánsz korától napjainkig – egy gazdag válogatást nyújt képzőművészeti alkotásokból.”

a félmillió tárgyból csupán félszázat sikerült elhozniuk a szervezőknek, ráadásul nem is a fontosabbakat, csalódást okozva ezzel a pénzt kiadó érdeklődőknek. ugyan megpróbáltuk úgy felfogni, hogy nem csalódás, (hiszen nem mindennap lát az ember egy darabot a qumráni tekercsekből, sőt, tóraszekrény sem jön velünk szemben nap mint nap…) mégis: mily félrevezető ez a kis gyűjtemény! hiszen átfogó képet nem ad a keresztények őseiről, jézus népéről, csak egy felületes áttekintést, ami éppen semmire sem elég. (nem döbbenhetünk meg a jézus előtt több száz évvel íródott tekercsek látványán, amely szóról szóra azt az ézsaiási könyvet tartalmazza, mint a mai bibliánk… mert nem hozták el, csak egy tenyérnyi darabját. helyette hoztak egy kis oltárszobrocskát, amelynek másolata egyébként hazánkban is látható.)

tárlatvezetőnk így kárpótlásul elvezetett minket a silányabb és a kiválóbb bibliaábrázolású festményekhez, elmagyarázva, mi a különbség egy bibliát nem forgató művész, és mondjuk rembrandt között, akinek megfestett alakjairól az adott bibliai történet egész feszültsége leolvasható. megemlítette, hogy a nagy holland festő bibliáját például nem is tudták elárverezni, hiszen annyira rongyos volt, hogy (földi szempontból) értéket nem képviselt.

pedig rembrandtnak volt igaza, hiszen, ahogy kedvenc igehelyem mondja:

jób 22:24-25 „vesd a porba a nemes érczet, és a patakok kavicsába az ofiri aranyat: és akkor a mindenható lesz a te nemes érczed és a te ragyogó ezüstöd.”