„x-né y vagyok. vagyis tegnap óta már azt sem tudom, ki vagyok, hogyan mutatkozzam be.” – mondta kolléganőm a mellettem álló önkéntes lánynak. elsírta magát. hat gyerek mellett, másfél évtizednyi házasság után, egynapos özvegyként számára minden dolog értelmét vesztette. nyakában lánc, rajta a férje jegygyűrűje. egy hét alatt annyit fogyott, hogy apró termetével beleillik féltucat gyereke sorába. „’a szemedet, a szemedet sosem felejtem el!’- ezt mondta nekem a férjem, tudod? annyira hiányzik. ölelgettem, puszilgattam a holttestét… alig tudtam otthagyni!” ekkor már én is sírtam. „de tudod, mit? megmondtam a gyerekeimnek, hogy holnaptól kétszer ekkora erővel szolgáljuk az urat! mindenkihez odamegyünk, és megrázzuk, elmondjuk neki, hogy isten jó és hatalmas. ha a sátán betett nekünk, hát mi is támadunk!” és, noha kollégáim szerint ez nem az az „elvárható” reakció egy ekkora tragédia után, én azt mondom: isten hatalmasan cselekszik, és szerelmesének olyan erőt ad, amely elapadhatatlan. kifogyhatatlan. teremtő.

zsoltárok 68:5 „árváknak atyja, özvegyeknek bírája az isten az ő szentséges hajlékában.”

zsoltárok 146:9 „megoltalmazza az úr a jövevényeket; árvát és özvegyet megtart.”