myjesus

nemrég kaptam egy e-mailt a főnökömtől. kábé ennyit: "éjjel elkezdtem olvasni a blogodat. tetszik, amit, és ahogy. kérdésem: elvállalnád-e, hogy imaalkalmakat tarts a hajléktalanszállón?"

lehidaltam. nem, nem az zavart, hogy nem vagyok lelkész (lelkésznő meg pláne, haha). dícsérni az urat, bibliát olvasni és beszélni tudok... de vajon valóban az úrtól jött-e a kérés, vagy "csak" egy embertől? mert ha ez utóbbi, akkor úgyis elhal a "kezdeményezés". és az nem lenne jó, mármint, a csövik szempontjából.

a fő-fő-főnökünk épp ezidőtájt kért tőlünk böjtöt és imát a munkahelyünkért. gondoltam, ezt teszem meg imáim és böjtöm fő témájának: ki legyen a csövipásztor? vártam isten válaszát. ez jöhet jelként, jöhet úgy, hogy békém lesz a dologban, és megnyugszom, hogy nekem igenis ezt kell csinálnom... de semmi, semmi érdemleges. ekkor konkrét jelet kértem istentől (valami megdöbbentőt, ha lehet).

tegnapelőtt meg is érkezett (legalábbis ezt hittem). történt ugyanis, hogy ügyeltem egy órát a csövin (néha megkérnek, hogy üljek be). közben zenei videókat hallgattam. erre bejön egy csövi nő, mondja, ezt ismeri, mert a gyüliben szokták énekelni... kiderült, hogy bibliaiskolába is jár. elbeszélgettünk, én meg felforrósodott szívvel elhatároztam, hogy megmondom a főnökömnek: indulhatunk, én kész vagyok.

de isten máshogy tervezte el. megjött az igazi jel, a legdurvább, leginkább megdöbbentő, a hihetetlen, az "ilyen már nincs is" tipusú csoda. tegnep csörgött a főnököm telefonja, és egy olyan megtért volt csövit ajánlottak neki, aki már egy éve arra vár lelkészi végzettségével, hogy a csövik között prédikáljon. ujjongok.

zsoltárok 86:17 "adj jelt nékem javamra..."