amikor otthon vagyok a szülőknél, nem tudom elkerülni a tévét. egész éjjel szól, én meg ugye a kanapén alszom. ennek megfelelően félálomban hallottam már rablóüldözést, lányát megerőszakoló apa lihegését, a norvég királyi udvar kínos ügyeivel is terhelték már le pihenni képtelen agyamat.
angliában élve kényszerből szoktam le a tévézésről, nem volt pénzem készülékre, a koleszban meg nem volt közösségi szoba tévével. kint megtértem, és amikor hazajöttem, és egy tévé elé keveredtem, nem értettem, hogy lehet ennyi szennyet bámulni, akarva-akaratlanul is befogadni.
mert hazugság az, hogy nem hat ránk. naivság azt gondolni, hogy ha egy rémséges film utolsó kockája után kikapcsoljuk a tévét, akkor azok a képek nem mennek, mit mennek, osonnak az agyunkon át az álmainkba…
ezt mondja az álmok és a cselekedetek összefüggéséről isten szava:
prédikátor 5:3 „mert álom szokott következni a sok foglalatosságból”
magyarán: azzal álmodsz, amit teszel, nézel, olvasol a nap folyamán, vagy álomba merülésed előtt közvetlenül.
révész árpád azt mondta: megtérsz, és megváltoznak még az álmaid is. sokszor voltak rémálmaim megtérésem előtt. mindig a haláltól féltem álmomban. most, hogy elfogadtam krisztust, és tudom, hogy a halál után mi fog következni isten ígérete szerint, elmúltak a rémálmok, nem félek a haláltól. kiirtottam az elalvás előtti „félelmetes” filmeket, jött helyette az ima, egy könyv, beszélgetés… megkönnyebbülés, felszabadulás költözött éjszakáimba.
álom, álom, édes (rémes/véres/kéjes) álom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.