mégis, a halál torkában gazdag-szegény, hívő-hitetlen, férfi-nő ahhoz az istenhez fohászkodott, akit oly nagy szeretettel vettek semmibe. a bűn pedig nem maradt büntetlenül.
ez a dal szólt a titanic elsüllyedésekor:
hadd menjek, istenem, mindig feléd, fájdalmak útjain mindig feléd! ó, sok keresztje van, de ez az én utam, mert hozzád visz, uram, mindig feléd.
ha este száll reám, s csöndes helyen álomra hajtanám fáradt fejem: nem lesz, hol nyughatom, kő lesz a vánkosom, de álomszárnyakon szállok feléd.
szívemtől trónodig - mily szent csoda! - mennyei grádicsok fényes sora. a szent angyalsereg mind nékem integet. ó, uram, hadd megyek én is feléd!
az álom s éj után kél újra fény, új hittel a követ megáldom én. templommá szentelem, hogy fájdalmas szívem, uram, hozzád vigyem, mindig feléd!
csillagvilágokat elhagyva már, elfáradt lelkem is hazatalál. hozzád ha eljutok, lábadhoz roskadok, ott majd megnyughatom
örökre én!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2007.09.26. 12:41:40