szilveszterkor, mondhatni újévi fogadalomként, (és, mert már nagyon régen nem voltam istenhez úgy igazán közel az igén keresztül) elhatároztam, hogy megint végigolvasom a bibliát.

isten azt mondja, hogy ha valaki (bárki, bármikor, bárhol) közeledik hozzá, ahhoz ő is közeledni fog. én most erre vágyom. megint arra a határozott, de szeretetteli vezetésre, amit évekkel ezelőtt napi szinten megtapasztaltam. hallani akarom a hangját, azt a semmi máshoz nem fogható, békét hozó suttogást. ehhez a kapcsolathoz azonban igét kell olvasnom: rendszeresen és elmélyülten.

január elsején el is kezdtem a teremtéstörténettel egy olvasási terv alapján. most a bíráknál tartok. tegnap újra elolvastam gedeon történtét, melyet eddig mindig csak egy véres csatajelenetként értelmeztem, most azonban igazán megérintett.

választ adott ugyanis arra a régóta szívemben forgatott kérdésre, hogy vajon a türelemmel, kitartóan végzett kisebb dolgok valóban kedvesek-e istennek. ezt azért fontos megtudnom, mert úgy érzem, sok kis csatát vívok az életben, és nem érek el semmi nagy-nagy dolgot (külmisszió, sikeres cég működtetése, sokak irányítása, satöbbi). félek, hogy istennek ez nem kedves, és akkor lennék igazán jó sáfár, ha „nagyban nyomnám” az életemet. gedeon története arról szól, hogy ő hogyan találta meg az egyensúlyt ebben a kérdésben: odaadta kicsiny erejét, hűségesen kitartott egy szituációban, és isten megcselekedte ezen a „kis dolgon” keresztül mindazt a nagy győzelmet, amit ő eltervezett.

így szól a bátorítás:

„gedeon és százfős csapata (…) egyszerre belefújt a jobb kezében tartott sófárba, (…) és teljes erővel így kiáltott: „támadás! az örökkévalóért és gedeonért!” a másik két csapat is ugyanezt tette (…) de gedeon és az emberei meg sem mozdultak, csak körülállták az ellenség táborát, amely viszont rémülten futásnak eredt, össze-vissza rohangált és ordítozott. gedeon és 300 katonája mind a maga helyén állt, és mindenki fújta a sófárját. az örökkévaló pedig a midjániak táborában mindenkinek a kardját a saját bajtársa ellen fordította, így egymást kaszabolták le.” (bírák 7: 19-22)

figyeled? nem történt semmi. sem lerohanás, sem öldöklés, sem másfajta erőfitogtatás. gedeonék csak álltak. de ott álltak! és ez fontos volt, mert isten csak ezt a kitartó, hű tettet tudta megáldani, és így tudott győzelmet aratni!

gedeon csatája parányi volt izrael nagy, honfoglaló harcai között. sőt, személye is oly kicsiny volt: a legkisebb nemzet legutolsó emberének legifjabb sarja. mai mércével mérve: egy senki volt. de egy „hűséges senki”, akit isten hasznát.

gedeon azzal a tudattal halhatott meg, hogy ő istennek kedves embere volt. hogy a mennyei mérce szerint maradandót alkotott.

és én is megnyugodtam.

„gedeon oltárt épített az örökkévalónak, és így nevezte: „az örökkévaló a békesség”. ez az oltár ma is ott található ofrában…” (bírák 6:24)