myjesus

szerelmemmel meghitt nyugalomban, egy csendes, hegyekkel ölelt szép helyen töltöttük az elmúlt hetet. sokat kóboroltunk, gyógyfürdőztünk és nagyokat aludtunk.

egyik este vacsora után sétára indultunk; fagyival a kezünkben egy park felé vettük az irányt. egyszer csak hirtelen reccs: eltölt a tölcsérem, közvetlenül a fagyihalom alatt. a sötét parkban araszolva küzdöttem, hogy normálisan meg tudjam enni, és ne csöpögjön. pár perc múlva újra reccsenésre lettem figyelmes. „ó, ne, a tiéd is eltört?” – kérdeztem dánielt. „nem, én direkt törtem el, hogy egyenlő eséllyel induljunk!” – válaszolta ő, és rám nevetett, egy fagyival meg egy csonka tölcsérrel a kezében.

önzetlen és figyelmes, ezt mindig is tudtam, de ez a jelenet, úgy érzem, örökre beleég a szívembe, és ez lesz a jelképe annak, ahogy ő hozzám viszonyult az elmúlt öt évben. nekem efféle gesztusok még csak eszembe sem jutnak.

aztán ez a történet eszembe juttatta azt, aki felém a legfigyelmesebb és legönzetlenebb volt. már akkor, amikor én még nem is foglalkoztam vele.

ő jézus krisztus.

ha úgy tetszik, ő önként letörte a tökéletes dicsőségének, gondtalanságának, imádatának „tölcsérét”, csak azért, hogy "egyenlő eséllyel induljon" velem. emberré lett, hogy ne mondhassam, hogy „hát, te onnan fentről könnyen beszélsz, hogy legyek jó meg türelmes!” ő emberré lett, és ha úgy alakult, éhezett, meg persze sokat fázott, és nem csak a munkahelyi megalázásokat vagy egy-egy házastársi beszólást kellett eltűrnie, hanem példát mutatott abban, hogy odatartotta a másik arcát is annak, aki leköpte és megverte.

nem úgy tanított, mint egy felsőbbrendű, önigazolásra vágyó vezető. hanem hatalommal, de alázattal. nem kioktatón és mindentudóként fordult az emberekhez. hanem megértőn és együttérzőn.

és önzetlenül, engedelmesen az életét adta értem, érted, mindenkiért.

filippi 2:5-11 „az a gondolkozásmód és törekvés uralkodjon hát bennetek is, amely a krisztus jézusban volt, aki öröktől fogva isteni természetű, mégsem ragaszkodott ahhoz, hogy istennel egyenlő. önként mondott le minden dicsőségéről, vállalta, hogy szolgává legyen, és emberré lett. szolgai formában élve a földön, még jobban megalázta magát, engedelmes volt egészen a kereszthalálig!”