myjesus

a húsvét reményteli üzenetével érkeztünk az intézetbe. a középsúlyos-súlyos értelmi fogyatékos és látássérült fiatalok meglepően sokat tudtak már jézusról és az ő kínszenvedéseiről. gyermeki lelkülettel hallgatták a bibliai történetet, mely a bűntelen isten-ember elárulásáról, megcsúfolásáról, kínzatásáról és meggyilkolásáról szól. a jézus utolsó napjairól szóló eseményeket őszinte felháborodással figyelték: „hú, az nem szép dolog!” „ezt tették vele? ez szörnyű!” „milyen gonoszak voltak a katonák” – döbbenetüknek így adtak hangot. (mikor olvastuk utoljára így az igét? mások véleményével nem törődve, teljes hittel, őszintén, ujjongva vagy éppen felháborodva?)

a bibliaolvasás után kiosztottunk egy kifestőt, melyet képeslappá lehetett hajtogatni, és amely jézust ábrázolta a kereszten. a látássérültek papírját meghajtogattam én, és mondtam nekik, ha akarják, meg is írom a képeslapot. izgatottan diktálták, mi legyen a képeslapon: „én hajninak akarom adni, ezért írd rá, hogy kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, hajnika!” – mondta tamás. csaba egy egész levelet mondott tollba, lapját az intézetis irodavezetőnek szánta. (egyikük sem akarta megtartani a lapot, mindegyiküknek volt valaki a szívében, akit meg akart vele ajándékozni…)

végül csokinyuszit adtunk nekik, ezt sokan rögtön meg is ették, de többen megtartották, sőt, még kértek… no nem maguknak, hanem intézetis társaiknak.

ma, nézve és hallgatva ezeket az egyszerű lelkeket, megelevenedett számomra az ige:

máté 18:3 „bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.”