ha bibliáról van szó, akkor nálam a károli-féle fordítás a nyerő. külön gyönyörűség a szívemnek, ha van elég időm és kellően koncentrált figyelmem kibontani régies nyelvezetét, költészetét, festői képeit.

amikor az intézetbe kezdtünk járni, váltanom kellett, hiszen az értelmi fogyatékos fiatalok nehezebben értik meg a régies beszédet, mondatszerkezeteket. ezért vagy a károliból olvastam fel, és rögtön magyaráztam is a szavaimmal, vagy rövidebb részeket olvastam fel nekik, és a többit „elmeséltem”. most azonban megtaláltam a tökéletes megoldást: felfedeztem az ún. egyszerű fordítást, amit megtaláltam iphone-os alkalmazásban és a neten is (itt).

az egyszerű fordításban minden olyan „egyszerű”, világos, közvetlen, „szabad”. reggelenként ebből a bibliából olvasok el egy-egy részt a vonaton. ma a hetvenharmadik zsoltár válaszolta meg a szívemet nyugtalanító kérdéseket:

„milyen jóságos isten izráelhez, milyen jó a tiszta szívűekhez! de én majdnem vétkeztem, kis híján elestem. mert láttam az istentelen sikerét, irigyeltem az elbizakodott szerencséjét.

jólétben élnek, és egészségesek, amit csak akarnak, véghezviszik. nincsenek gondjaik, könnyen élnek, nem érik őket bajok és csapások, mint bennünket. magasan hordják az orrukat, erőszakosak és kegyetlenek. jól látszik ez rajtuk, mint az ékszerek és divatos ruhák, melyeket hordanak. megszerzik, amit megkívánnak, amit csak akarnak, megteszik. büszkék, és mindent kicsúfolnak, gőgös szavakkal fenyegetőznek. isteneknek képzelik magukat, és úgy is beszélnek. ezért van tekintélyük az emberek előtt, akik isszák szavaikat, mint a vizet. azt mondják: „isten nem törődik vele, mit teszünk! nem is tud róla a felséges!”

istenem, nézd a gonoszokat, milyen büszkék, mégis milyen jól élnek, egyre jobban gazdagodnak! mi haszna, hogy magamat tisztán megőriztem, szívem megtisztítottam, s tetteimre vigyáztam, hogy ne vétkezzem? miért kell annyit szenvednem? miért tűrjem a fenyítéseket?

de ha én is így szólnék, elárulnám népedet, istenem! nem értettem ezt, akárhogy igyekeztem, felfoghatatlan ez nekem! de bementem isten templomába, s akkor végre megértettem a gonoszok sorsát. milyen vékony jégen járnak az istentelenek! milyen könnyen elpusztíthatod őket! hirtelen-váratlan elesnek, tönkremennek, megrémülnek, s már végük is van! hirtelen eltűnnek, mint ébredéskor az álom. mikor felkelsz, elsöpröd őket, mint álmaink rémeit!

milyen ostoba voltam, hogy bosszankodtam miattuk! oly ostobán viselkedtem, mint az értelmetlen állatok! hiszen mindig veled vagyok, istenem! kézen fogva vezetsz, tanácsoddal igazgatsz, végül dicsőségedbe fogadsz be engem! hiszen ha te velem vagy, aki a mennyben laksz, ki mást kívánhatnék a földön rajtad kívül? testem és szívem lehet, hogy cserbenhagy, de isten mindig erős kőváram marad, ő az én örökségem örökké! istenem, akik eltávolodnak tőled, mind elpusztulnak! bizony, elpusztítod, akik hűtlenül elhagynak téged!

milyen jó a közeledben élni, istenem! benned bízom, örökkévaló isten, és hirdetem tetteidet mindenkinek!”