myjesus

az éjszakai vihar miatt reggelre áramszünet lett a házban. kábán, szenvtelenül konstatáltuk ezt édes drágámmal, és elkezdtünk készülődni a félhomályban. előkészített ruháimat nagy magabiztossággal húztam magamra, mindig egyforma frizurámat rutinosan fésültem kontyba, a sötét tükörben látni is véltem megszokott sziluettemet. a világosban is kihívást jelentő csigalépcsőt meglepő magabiztossággal küzdöttem le, és máris azon merengtem, hogyan készítem el a reggeli kávét… tapogatózva megkentem a kenyeret, apósom feltette a kotyogóst. közben felébredtek érzékszerveink is, elkezdtük hiányolni a fényt. „meg lehetne ezt szokni vajon?” – kérdeztük egymástól. aztán apósom behozott egy angyal alakú gyertyatartót, és meggyújtotta a kanócot. szemünk mohón fordult a fényforrás irányába. gyertyafényes reggelinket aztán a visszatérő áram világította meg teljesen.

az állomás felé autózva aztán imádkoztunk édes drágámmal, és hálát adtunk az áramért, és a világosságért – a földi és a szellemi fényért is.

az isten nélküli élet olyan, mint ez a mai reggel. felkelsz, nagyon nem ráz meg, hogy még mindig sötét van, pedig már kinyitottad a szemed: hisz mindig ezt látod. rutinmozdulatokkal „csinálod” az életed. dolgozol, szeretsz, eltöltöd a szabadidődet, mindent olyan észrevétlenül megszokottan, hogy már lázadni sem jut eszedbe ellene. veszélyérzet nélkül küzdesz le akadályokat, hiszen fogalmad sincs, hogy ennél nagyobb sötétségbe is zuhanhatnál: nincs kockázat, csak állandó, tompa félhomály. és ha életed egy pontján elkezded hiányolni a fényt, isten készen áll, hogy angyalát kiküldve reménysugarat gyújtson, amely fáklyaként ragyogja be életedet. aztán, amikor a nagy fényforrás, jézus krisztus teljes erejével rád zúdítja fényét, nem győzöl hálát adni az „áramért”, és ámulva kérdezed: „hát így is lehet élni?”

prédikátor 5:17 „az ő teljes életében a setétben evett, sokszori haraggal, keserűséggel és búsulással”

2korinthus 4:6 „az isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben”