myjesus

a szabadságom első napjait a lakás rendbetételével töltöttem. a nagytakarítással során ipari mennyiségű ecetet használtam el… na jó, ez azért túlzás… de annyira biztosan elég volt, hogy a maró szag átjárja az orromat, és agyig hatoljon. olyan volt, mintha ecetszagú felhőt húznék magam után az utcán, a boltban, vagy bárhol, ahol megfordultam. pedig ezt más nem érezte, és ez volt benne a fölöttébb különös. belső illattá vált az ecetszag, amit csak én hordoztam, és amiről másnak fogalma sem volt.

ez a tapasztalat is gondolkodásra késztetett. isten jó illatán merengtem, amit a biblia számtalanszor említ. az ószövetségben a jóillatú áldozat szó szerint volt értendő: az ép, elsőszülött állatok elégetése során keletkezett füst illata, ha az tiszta szívű áldozathozótól származott, kedves volt isten előtt. (ezt én úgy képzelem el, mintha a konyhában először egy szeméttelepről beszerzett döghúst készítenék el étel gyanánt, később pedig egy friss, piacon vásárolt bárányt tennék sütőbe… feltehetően a második alkalommal szólna ki a férjem a szobából: „de jó illat van, drágám!”. valahogy így lehet istennél is.)

később (akár már az ószövetségben is) olvasok olyat, hogy egy cselekedet, egy szellemi tett lesz kedves illat isten előtt. a zsoltárok 141:2 így szól: „mint jóillatú füst jusson elődbe imádságom, s kezem felemelése estvéli áldozat legyen.” itt, és később is már a cselekedeteink azok, amelyek jóillatú áldozatok az isten szemében. nos, ez pedig , hogy a megkezdett hasonlatommal éljek, olyan lehet, mint az én ecetszagom: egy istennek kedves, jó illatú ember belülről érzi az illatot, az istenhez tartozást, a neki szánt áldozatot… a többiek pedig nem érzik ugyan ezt az illatot, mégis, tudják, hogy az előttük álló ember „valamiért más”, valami van benne, amely vonzó, tiszta. egyik kedves példaképem, teréz anya lehetett ilyen, még nem „szupersztár” korában (amikor már mindenki ismerni vélte): beteg, magatehetetlen emberek érezték meg, hogy ennek az asszonynak a kezében biztonságban vannak, letehetik nála testi és lelki bajaikat. lehet, hogy nem tudták, vagy nem foglalkoztak azzal, hogy ő most apáca, vagy hisz istenben, vagy mi mozgatja… mégis, érezték a szívükkel az ő kedves, istennek tetsző illatát.

az istennek tetsző jó illat egy tiszta szívvel meghozott tett, áldozat, szolgálat, életforma, amely átjárja az áldozatot hozót, és amely mások számára szellemi orrukkal érezhető.

efezus 5:2 „járjatok szeretetben, miképen a krisztus is szeretett minket, és adta önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az istennek, kedves jó illatul.”