a műtét utáni lábadozás alatt, és még azt követően is sokat gondolkodtam a testemről, a szépségről, és az ezekhez fűződő viszonyomról. arról, hogy ha biblikusan, isten szerint gondolok a testemre, akkor mennyit és hogyan kell vele foglalkoznom. helyes-e úgy élnem, hogy „földi sátrammal” egyáltalán nem foglalkozom, csak a lelki és szellemi dolgokkal, mondván, hogy ez a test úgysem örökkévaló? jó-e, ha nem sportolok, nem ápolom a bőröm, nem viselek szép ruhákat (egyes gyülekezetben semmiféle ékszer nem megengedett, és csak garbóban-talpig szoknyában közlekedhet az ember lánya), és egyáltalán nem ügyelek a nőiességemre? ha ez nem helyes magatartás, mert igenis figyelnem kell a kinézetemre, akkor viszont mennyire lehetek csinos, mennyit törődhetek a testemmel, vagyis: mennyi időt, energiát és pénzt pumpálhatok megjelenésembe ahhoz, hogy azért még tetsszem istennek?
2011.11.08. 22:02 sterretje
szépség vagy szörny?
az egyik oldalon van az, hogy egy hívő nő ne legyen feltűnő, hiszen csak egy férfinak kell, hogy tetsszen: a férjének. egy smink, egy ékszer mások figyelmét is felkelti, és azt a látszatot kelti, hogy a nő tetszeni akar, nem csak a párjának, másnak is. ezen felül: az önmagunkra fordított idő nem kifejezetten térül meg, hiszen a felcsavart haj zsíros lesz, a smink a nap végére elkenődik, a leadott kilók visszajönnek, a csini ruha kimegy a divatból, öregségére minden ember ráncos lesz, ha keni magát, ha nem… a szépítkezésre fordított idő és pénz így gyakorlatilag/elvileg pocsékolás…
a másik gondolkodásmód szerint igenis foglalkoznunk kell magunkkal: hiszen, ha (istenre, a hitre, a belső dolgok prioritására hivatkozva) nem fordítunk a külsőnkre elég figyelmet, akkor nem fogunk tetszeni még annak az egy embernek sem, akivel összekötöttük az életünket. így a férjünk esetleg „jogosan” kezd vágyódni egy takarosabb nő után… csinosan kinézni azért is érdemes, mert a belső lelki békét, nyugalmat, harmóniát tükrözi, azt, hogy „rendben vagyunk” istennel, és önmagunkkal. egy rendezett embernek elhiszik, hogy a hite boldoggá teszi őt, míg ha valaki igénytelen, akkor az ugyan papolhat isten rendezettségéről, életünket jobbá tevő munkájáról… de nem lesz hiteles.
nos, az igazság a két véglet között lehet, de én csak csapongok közöttük, nem jutok nyugvópontra. mint mindig, ha nem vagyok biztos valamiben, most is a bibliához fordulok. kigyűjtöttem néhány igét, amely irányt mutathat, segíthet a gondolkodásban:
1) lehetőség: inkább adjunk a belső dolgokra, azokat fejlesszük:
példabeszédek 11:22 „mint a disznó orrában az aranyperec, olyan a szép asszony, a kinek nincs okossága.”
példabeszédek 31:30 „csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; a mely asszony féli az urat, az szerez dicséretet magának!”
1timóteus 2:9-10 „az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat; nem hajfonatokkal és aranynyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel, hanem, a mint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel.”
2) lehetőség: adjuk meg a tiszteletet a testünknek, foglalkozzunk vele, tegyünk széppé és kedvessé, hiszen az isten alkotása:
1korinthus 3:16-17 „nem tudjátok-é, hogy ti isten temploma vagytok, és az isten lelke lakozik bennetek? ha valaki az isten templomát megrontja, megrontja azt az isten. mert az istennek temploma szent, ezek vagytok ti.”
1korinthus 11:15 „az asszonynak pedig, ha nagy haja van, ékesség az néki; mert a haj fátyol gyanánt adatott néki.”
zsoltárok 45:12 „szépségedet a király kivánja; hiszen urad ő, hódolj hát néki!”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Noematska 2011.11.10. 18:43:03
Egyrészt a test ápolása, a sport az egészség megőrzését szolgálja. Ha nem vagyunk egészségesek nem tudunk megfelelően dolgozni, szolgálni, sem Istennek, sem embertársainknak.
A középkori szentek túlzásba vitt aszkézise nem vitt közelebb Isten ismeretéhez és szeretetéhez, azt hiszem.
Az öltözködés, a smink, az ékszerek kérdésében azt hiszem az "arany középút"-at kell megtalálni - mindenkinek a maga életében.
Ez függ külsőtől, életkortól, egyéniségtől.
Biztos, hogy a kihívó, feltűnősködő, magamutogató stílus egy keresztény nőnél nem célszerű, de - ahogyan írod - "csinosan kinézni azért is érdemes, mert a belső lelki békét, nyugalmat, harmóniát tükrözi, azt, hogy „rendben vagyunk” istennel, és önmagunkkal. egy rendezett embernek elhiszik, hogy a hite boldoggá teszi őt".
Egyébként a nők leginkább önmaguknak és egymásnak öltöznek, a férfiak igen ritkán veszik észre az új ruhadarabot, vagy frizurát - kérdezd csak meg a kedves férjedet.
Az olyan gyülekezet, amelyik csak garbó- földig szoknyát engedélyez, tulajdonképpen kötelezővé tehetné a csadort is - nem nagy különbség.
Ha egy felnőtt nő hajlandó ilyen mértékig engedelmeskedni, az nem éli meg a kereszténység legnagyobb örömét, a Krisztusban való szabadságot.
Egyébként meg az elrejtésnek és a sejtetésnek sokkal nagyobb az erotikus vonzása, mint ha egy nő mindent megmutat.