isten minden élő ura. ő tudja, ki miért, mikor és hova születik. nála nincs véletlen. meghatározott célja van mindenkivel, egy egyéjszakás kaland során foganttal éppúgy, mint az elit családban születővel. (az más más kérdés, hogy az ember megtalálja-e ezt a célt, és el tudja-e fogadni, hogy isten szereti, hogy küldetése van, és ebben a tudatban éli-e le az egész életét.)

nem tudom, miért múlt el egy teljes évünk gyermekáldás nélkül. hogy az élet ura miért nem adott kisbabát. nem tudom pontosan megmondani, hogy mi az oka, hogy (ha csupán az eltelt időt nézzük) már akár lehetne egy három hónapos gyermekünk, de nincs. viszont eldöntöttem, hogy most már nem “szólok bele” isten terveibe: nem kérdezgetem, nem faggatom. hagyom, hogy időzítsen. biztos jól csinálja, mint ahogy eddig is tette.

várom, hogy a neki tetsző, tökéletes, megfelelő pillanatban láthassak bele a teremtés csodájába. abba a felfoghatatlan isteni elgondolásba, hogy két ember, csupán a szeretetükből, létrehozzon egy olyan személyt, aki eddig még nem volt, és soha nem is ismétlődik meg. hiszem, hogy isten meg fog áldani a földi élet egyik legfontosabbjával, az utóddal, sőt utódokkal. elhatároztam, hogy nem méltatlankodom, nem perelek. nem siettetem. hagyom.

példabeszédek 20:21 “amely örökséget először siettetnek, annak vége meg nem áldatik.”