myjesus

"a szeretetben élők mélyre látnak, a reménységben élők messze látnak, a hitben élők mindent másképp látnak."

na, most szólj hozzá!

ők olvasnak engem:

free counters

kincsre leltem jézusban

Daisypath Anniversary tickers

2011.03.30. 09:04 sterretje

a menyasszony csodanapja

menyegzői istentiszteletre voltunk hivatalosak. a szokásos évi 3-5 menyegzői meghívásból idén ez volt az első. külön öröm volt számomra, hogy a veresegyházi új imaházban tartották, amelyben még nem voltam sosem.

a nagyablakos, világos, famennyezetű imaházban érkezésünkkor már próbáltak a zenészek. aztán lassan elérkezett a perc, és megjelent imatársam, dóri, a gyönyörűséges, boldog menyasszony, és a széles mosolyú vőlegény. a fiatalokat a lány édesapja adta össze.

„semmi sem evidens. csoda minden.” – mondta a lelkész. csoda, hogy a leánya most itt ül, felnőtt nőként. kisgyermekként ugyanis azt mondták az orvosok, menthetetlen, meg fog halni. pár hónapnyi ima és könnyhullatás után azonban az orvosok hazaengedték a kórházból. gyógyultnak nyilvánították. csoda.

nem szokványos az sem, hogy egy nyolc-tízéves gyermek lelke jövőjéről, a testen kívüli dolgokról elgondolkodjon. sokszor még felnőttként sem szoktunk ilyen dolgokon merengeni. dóri azonban megtette, és a szülők örömére kisgyermek korában felfogta és befogadta az életébe jézus szeretetét. csoda.

dóri szülei egy pár hónapja meghívást kaptak egy közeli gyülekezetbe, ahová a lányukkal érkeztek. ott találkozott először a két fiatal, aki most kéz a kézben ül ünnepi öltözékben. ha nem született volna meg a meghívás, vagy ha valamiért nem ment volna el a lány, nem találkoztak volna, és ma nem ünnepelhetnénk. de megtörtént. mert ez csoda.

csoda csak akkor történik az emberrel, ha elhiszi, hogy vele történhetnek ilyenek. a csoda érték. nem kierőszakolható, és megtörténte nem magától értetődő.

márk 9:23 "minden lehetséges annak, aki hisz.”

márk 10:27 „az istennél minden lehetséges.”

zsoltárok 86:10 “mert nagy vagy te és csodadolgokat mívelsz; csak te vagy isten egyedül!”

Szólj hozzá!

Címkék: csoda


A bejegyzés trackback címe:

https://myjesus.blog.hu/api/trackback/id/tr372784227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása