kedvenc pékségemben (amely az eladónő derűje és jól alkalmazott kedvessége miatt lett azzá) olvastam egy szórólapon: „az az igazán jó kenyér, amelyben benne van a pék izzadtsága”. huhh, hát egy pillanatra felfordult a gyomrom, vizuális tipusként elképzeltem, ahogy éppen csöppen a verejték a pék homlokáról a tésztába… de aztán (úgy tűnt), túltettem magam a dolgon. a „kép” azonban másnap, és azt követően újra és újra visszajött, amikor csak beléptem az üzletbe, és megpillantottam az amúgy ínycsiklandó, hatalmas, igényesen elkészített kenyereket. egy ártatlan mondattal „elrontottak” mindent: már nem tudok a kenyerekre úgy nézni, mint azelőtt.

a pletyka is ilyen. hallasz valakiről valamit. előtte egy kedves embernek tűnt számodra, minden rendben volt vele. aztán jön a gyilkos mondat, („veri az ura, elvetélt, lopott, külföldön dolgozott prostiként…”), és soha többé nem tudsz úgy nézni az illetőre, mint előtte. a pletyka öl, butít és nyomorba dönt. isten nem azért beszél a bibliában a „nyelv bűneiről”, mert ő egy gonosz isten, és valami jót tilt meg, valami jótól akar megfosztani minket, hanem azért beszél a pletykálkodásról, mint bűnről, mert meg akar minket óvni annak pusztító hatásától. „értünk haragszik, nem ellenünk”. tudja, milyen nehéz megszabadulni a „pék izzadtsága” tipusú mondatoktól.

jakab 3:6,8,9 “a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket (…). a nyelvet (…) senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. ezzel áldjuk az urat és atyát, és ezzel átkozzuk az isten hasonlatosságára teremtett embereket”