kedvenc pékségemben (amely az eladónő derűje és jól alkalmazott kedvessége miatt lett azzá) olvastam egy szórólapon: „az az igazán jó kenyér, amelyben benne van a pék izzadtsága”. huhh, hát egy pillanatra felfordult a gyomrom, vizuális tipusként elképzeltem, ahogy éppen csöppen a verejték a pék homlokáról a tésztába… de aztán (úgy tűnt), túltettem magam a dolgon. a „kép” azonban másnap, és azt követően újra és újra visszajött, amikor csak beléptem az üzletbe, és megpillantottam az amúgy ínycsiklandó, hatalmas, igényesen elkészített kenyereket. egy ártatlan mondattal „elrontottak” mindent: már nem tudok a kenyerekre úgy nézni, mint azelőtt.
a pletyka is ilyen. hallasz valakiről valamit. előtte egy kedves embernek tűnt számodra, minden rendben volt vele. aztán jön a gyilkos mondat, („veri az ura, elvetélt, lopott, külföldön dolgozott prostiként…”), és soha többé nem tudsz úgy nézni az illetőre, mint előtte. a pletyka öl, butít és nyomorba dönt. isten nem azért beszél a bibliában a „nyelv bűneiről”, mert ő egy gonosz isten, és valami jót tilt meg, valami jótól akar megfosztani minket, hanem azért beszél a pletykálkodásról, mint bűnről, mert meg akar minket óvni annak pusztító hatásától. „értünk haragszik, nem ellenünk”. tudja, milyen nehéz megszabadulni a „pék izzadtsága” tipusú mondatoktól.
jakab 3:6,8,9 “a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket (…). a nyelvet (…) senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. ezzel áldjuk az urat és atyát, és ezzel átkozzuk az isten hasonlatosságára teremtett embereket”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
E-lisa 2011.03.04. 13:17:08
ha a kenyér tésztája nincs rendesen kidolgozva, csak épp össze van keverve, és úgy kel meg, nem az igazi. jól meg kell dagasztani, vagyis sokáig kell egy kenyérrel foglalkozni. többször kell kézbe venni.
ez a sima kelt tésztákra is vonatkozik. próbálj ki egy kakaós csigát, vagy sajtos croissant, és akkor látod, hogy a szíved is belesütöd. és közben nem húsos a süti :-)