myjesus

"a szeretetben élők mélyre látnak, a reménységben élők messze látnak, a hitben élők mindent másképp látnak."

na, most szólj hozzá!

ők olvasnak engem:

free counters

kincsre leltem jézusban

Daisypath Anniversary tickers

2010.12.06. 08:22 sterretje

a világ világossága

vasárnap szintén a fényről, a világosságról szólt az üzenet, amelyet az istentiszteleten kaptunk. a biblia részletesen leírja, hogyan nézett ki a szent sátor, amikor még a zsidó nép a pusztában vándorolt, és templom helyett sátorban imádta istenét. az ige beszél a sátor díszeiről is, többek között a méternyi magas menóráról, amely egy tömb aranyból készíttetett, díszítésekkel, melyeket szintén ugyanabból a tömbből faragtak, és amely nem csekély súlyt nyomott.

 

a menóra a későbbi kőtemplom lerombolása, elpusztítása után eltűnt. sokan úgy tartják, hogy rómában van, a vatikán egyik raktárában, egy pincében. a monda alapja az, hogy rómában egy diadalíven meg van örökítve ez a bibliabeli menóra, mivel régen a hadizsákmányt efféle diadalíveken, dombormű formájában megörökítették.

 

a menóra tehát elveszett, és a nép, melynek templomából ellopták azt, szétszéledt, és közel kétezer éven át élt diaszpórában. isten azonban megtartja ígéretét, és összegyűjti népét (ez zajlik most, izrael államának megalapítása óta), és nincs az az emberi hatalom, amely ebben az urat megakadályozhatná. isten nem hagyja a sötétségben elveszni nem csak a zsidókat, de egyetlen embert sem. ezért a menóra helyett elküldött egy olyan fényforrást, amelyet nem lehet ellopni, sem pedig dohos-poros raktár mélyére száműzni.

 

ezt a fényforrást jézus krisztusnak hívják. akik őt a szívükbe hívják, azokat el nem múló, tökéletes, meleget és világosságot adó fényével világítja meg. ő az, aki a templomot, vagyis az életünket, testünket, szellemünket megvilágítja, megszenteli. úgy, ahogy az egykori menóra tette a kőtemplommal.

 

jános 8:12 jézus mondja: „én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”

1 komment

Címkék: jézus fény világosság


A bejegyzés trackback címe:

https://myjesus.blog.hu/api/trackback/id/tr592496033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

E-lisa 2010.12.08. 13:51:43

akiknek szívében Jézus él, ők a világ világossága, de legalábbis békességben élnek önmagukkal és környezetükkel, igyekeznek segíteni.
süti beállítások módosítása