myjesus

végre eljött a nagy nap: elindultunk a szentföldre, ahová én személy szerint megtérésem óta, négy éve vágyom, és amiért egy éve imádkozom. a tíznapos ottlétet egy kétnapos eilati pihenővel kezdtük, hogy aztán délről bebarangolhassuk az egész országot. édes drágámmal úgy döntöttünk, nem veszünk részt semmilyen opcionális programban, hiszen a pénzt az útra csak segítséggel tudtuk kifizetni, amit egyszer vissza is kell adni… jó tehát visszafogni magunkat. mégis, amikor egy közeli kirándulásra invitáltak, igent mondtunk. jól tettük, több szempontból is. a sivatag közepén elterülő nemzeti parkban rögtön lealkudták a belépőt, így kevesebb, mint a feléért bemehettünk salamon rézbányáihoz és a szent sátor másolatához.

a grand kanyon-szerű masszív hegyek lenyűgöztek, pláne, mikor kiderült, hogy innen kis szerszámokkal fejtették itt a nagy értékű ásványi anyagokat, melyet aztán tűzzel nyertek ki. a szent sátor másolata is elképesztő volt, sosem tudtam elképzelni ezt igazán a biblia leírása alapján. ez ugye három részre volt osztva, az első sátorrészbe minden pap beléphetett, a másodikba csak a főpapok, a szentek szentjébe viszont már csak egy függönyön át, egyetlen főpap merészkedhetett be. itt volt a frigyláda, benne a kőtáblák, áron vesszeje és egy kicsi a mannából is eltétetett. itt volt isten jelenléte. a szentek szentjét elválasztó hatalmas kárpit jézus halálakor kettéhasadt. ez azért volt „nagy dolog” annak idején, mert a szöveteket egybeszőtték, néha olyan strapabíró anyagok felhasználásával, mint a lószőr. tehát ennek kettéhasításához irgalmatlan nagy erőre volt szükség. ezért jegyezhették fel hát, hogy kettéhasadt jézus halálakor. eddig úgy tudtam, hogy főleg azért történt ez, mert jézuson át már mi is mehetünk az atyához, nem kell közvetítő, nem kell a sátor legmélyére beküldeni valakit magunk helyett, hanem, a hasadt kárpiton át már mi is személyesen találkozhatunk vele.

most azonban hallottam egy másik magyarázatot is. az atyák, fiuk elvesztésekor, vagy bármely szörnyű haláleset kapcsán megszaggatták ruhájukat, a gyász jeleként (édes drágám mesélte pár nappal később, hogy a siratófalnál, a mosdóban ők is láttak egy megszaggatott inget a szemetesben, tehát még ma is gyakorolják ezt). isten, ott a kereszten elvesztette elsőszülöttjét. és fájdalmában, gyászában, megszaggatta a ruháját, a lakhelyét rejtő kárpitot.

jóel 2:13 „és szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az úrhoz, a ti istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.”