munkám kapcsán a héten borsodban jártam. a feldúlt városokat már csak sötétedés után láthattuk. a fehér zsákok és a vízfoltok szinte világítottak az út mentén. szúnyoginvázió, rothadt víz szaga a levegőben. az elmúlt hetek eseményei kézzelfoghatóvá váltak számomra.
isten azt ígérte noénak, többé nem pusztítja el a földet özönvízzel. ez az ígéret egy tény, mint ahogy isten minden egyes ígérete és szava is az. ezt azonban nehéz elhinni itt, látva az otthontalan embereket, a sártengert, a munkagépeket, a vizet. tény ez is: ezt a hatalmas területet „elvesztettük” az árvíz során: az embereket testileg és lelkileg is össze kell szedni, elveszett a termés, újjáépítésre szorulnak a házak…
az életben sokszor vagyunk így: a látszat, a tények nem esnek egybe azzal az ígérettel, amit isten nekünk mond. a harmadik iksz után, egyedül, nehéz bízni abban az ígéretben, hogy „nem jó az embernek egyedül, adok neki segítőtársat, hozzá illőt”. a munkanélküli segély érkeztéig nehéz azzal vígasztalódni, hogy „nem lesz elhagyottá az igaz, és utódja kenyérkéregető”. egy halálos beteg ágya mellett nem vidít fel az, hogy a mennyben minden aranyból lesz, és isten letöröl minden könnyet… ha valakit megcsal a társa, nehezen vígasztalható azzal, hogy a végén mindenki elnyeri méltó jutalmát, és ahogyan ő mért, úgy mérnek majd neki is… az isteni tények és a látható valóság sokszor összeegyeztethetetlennek tűnik. hinni néha tényleg nem könnyű.
1mózes 9:8-11 „és szóla az isten noénak és vele az ő fiainak, mondván: én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok. és minden élő állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig. szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tónibácsi naplója 2010.06.16. 11:28:29
Figyeltelek, ahogy ma reggel felkeltél, és reméltem, hogy beszélni fogsz hozzám, még ha csak egy pillanatra is, vagy megkérdeznéd a véleményemet, vagy megköszönnéd azt a jót, ami tegnap történt veled. De észrevettem nagyon elfoglalt voltál. Egyszer egy ideig várnod kellet, 15 percig tétlenül üldögéltél. Aztán láttam, beszélni akarsz velem, de te e helyett telefonhoz rohantál, és felhívtad egy barátod, hogy megtárgyaljátok a legújabb pletykákat. Egész nap türelmesen néztelek. Végsõsoron azt hittem, több dolgod volt annál mintsem, hogy szakítani tudnál, volna rám egy kis idõt. Észrevettem, hogy ebéd elõtt körülnéztél. Talán kínosnak érezted, hogy hozzám szólj, ezért nem hajtottad meg fejed. Mikor három vagy négy asztallal odébb néztél, láttad, amint néhány barátod röviden beszél hozzám, mielõtt enni kezdet. Te nem tetted. Rendben. De még van idõ, és remélem, hogy egyszer majd fogsz velem beszélni. Hazamentél. Úgy tûnt, sok dolgod van. Miután néhányat elvégeztél, bekapcsoltad a tévét. Nem tudom, szereted-e a tévét vagy sem, de megy benne, te csak ülsz, és gondolatok nélkül nézed a mûsort. Ismét türelmesen vártam, míg tévézés közben megvacsoráltál, de most sem szoltál hozzám. Lefekvéskor, túl fáradtnak látszottál. Jó éjt kívántál a családodnak, majd bezuhantál az ágyba és pillanatok alatt el is elaludtál. Ez érthetõ, mert talán fel sem tudod fogni, hogy én mindig ott vagyok melletted. Türelmesebb vagyok, mint gondolnád. Meg akarlak tanítani arra is, hogy légy türelmes másokkal. Nagyon szeretlek téged, és minden nap várok egy fejbólintásra, egy imára vagy a szíved hálatelt részére. Nagyon nehéz egyoldalúan beszélgetni. Nos, te ismét felkelsz és én újra várni, fogok rád a szeretettemmel. Remélem, ma szánsz rám egy kevés idõt. Legyen szép napod! Barátod, Isten
..
Mese két kislányról, a sárról és a virágokról
Egyszer volt, hol nem volt, két kislány elment az erdõbe virágot szedni.
Ahogy mentek, sütött a nap, nevetgéltek és futkároztak örömükben.
Élvezték egymás társaságát és a természet szabadságát.
Ám hirtelen beborult felettük az ég és szakadni kezdett az esõ.
A kislányok már nagyon bent voltak az erdõben és megijedtek.
Mindkettõ behúzódott egy-egy odvas fába, mindegyik a magáéba.
Ott várták meg, amíg eláll az esõ.
Az esõzés után sarassá és mocsarassá vált a talaj.
Az egyik kislány elindult megkeresni a másikat.
Ahogy szaladt, elcsúszott és elesett. Még a füle is saras lett.
Magával nem törõdve felkelt és sietett megkeresni elveszett társát.
Amikor megtalálta õt, látta, hogy be van szorulva az odúba és nem tud kijönni, ezért benyújtotta kezét:
- Fogd meg a kezem! - mondta.
- De hiszen te csupa mocsok vagy! Nem fogom meg, mert összesarazom magam vele.
- Igen, tudom, hogy koszos vagyok, de semmi bajom. Majd otthon anyu megfürdet.
- De az új ruhácskámat is összesarazod. Ne érj hozzám.
- Várnak odakint a virágok! Kérlek, gyere ki. A kedvemért.
- Nem kellenek a virágok.
- Neked adom azokat a virágokat is, amit magamnak szedtem volna. Kérlek...
- Nem bánom.
Erre amaz megragadta a szép új ruhájánál fogva és kihúzta a keskeny odúból.
Az úton hazafelé már nem számított az elõbb még durcás leánykának a sár és a piszok, mert az együtt leszedett virágok öröme elfeledtette vele.
És amikor hazaértek, édesanyja már várta õt egy forró teával.
- Anyu, ezt neked szedtük - fakadt sírva. - Ne haragudj, ha tönkretettem az új ruhácskámat. - És elmesélte a történetet.
Édesanyja könnyekre fakadva átölelte õt. A sár nem érdekelte.
- Most látom csak igazán, mennyire szeretsz engem. Tessék, neked adom az én legszebb ruhámat.
És miután megfürdette, ráadott egy másik, sokkal szebb ruhát.
Kis barátnõje pedig örömmel tért haza. S úgy tûnik, üres kézzel, de mi tudjuk az igazságot.
Lehet, hogy még meg is szidták érte, nem tudom, de õt ez már nem érdekelte. Valóban, jobb adni, mint kapni. S ez, talán megvallhatjuk, a megbocsátásra is igaz: Ne légy fölöttébb igaz, és ne bölcselkedj fölöslegesen: miért pusztulnál bele?!
(Prédikátor könyve 7,16.)
tónibácsi naplója 2010.06.19. 11:04:03
Boldog ember az, ki bűnt nem ismer,
Kinek vétke már elfedeztetett.
Néki az Úr bűnt már nem tulajdonít,
Lelkében csalárdság nincsen.
Míg elhallgattam megavultak csontjaim,
Napestig jajgattam, könnyeztem.
Éjjel, nappal éreztem kezeidet
Szívemre, lelkemre nehezedett.
Vétkemet bevallottam,
Bűnöm nem takargattam,
S Te elvetted rólam a bűneim terhét,
Szabad, tiszta szívet adtál nekem.
Vétkemet bevallottam,
Bűnöm nem takargattam,
Boldog ember az, kinek szíve bűntelen,
Lelkében csalárdság nincsen.
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből
KRISZTUS URALMA A HÍVŐ FELETT !!
"Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok" (Jn 13,13).
Urunk sohasem hangsúlyozta tekintélyét. Sohasem mondta: "Meg kell tenned." Teljesen szabadon hagyott minket, olyan szabadon, hogy akár arcába is köphetünk, mint ahogy meg is tették ezt; olyan szabadon, hogy megölhetjük - mint ahogy meg is tették: és nem szól rá egy szót sem. De amikor élete bennem megszületett váltsága által, azonnal elismerem, hogy teljes fennhatóságú joga van felettem. Erkölcsi uralom ez: "Méltó vagy..." (Jel 4,11). Csak a méltatlan részem vonakodik meghajolni a méltó előtt. Ha találkozom valakivel, aki szentebb nálam és mégsem ismerem el méltó voltát, s nem engedek annak, amit mond és ami megállja a helyét, akkor nyilvánvalóvá válik a bennem levő méltatlan rész. Isten embereket használ a nevelésünkre, akik kicsit tovább jutottak, mint mi - nem értelmileg, hanem szentség tekintetében -, míg végre magának az Úrnak uralma alá jutunk, s akkor már egész életünk afelé van beállítva, hogy neki engedelmeskedjünk.
Ha Urunk megkövetelte volna az engedelmességet, akkor mint rabszolgahajcsárnak nem lenne tekintélye felettünk. Ő soha nem erőlteti az engedelmességet, de amint meglátjuk Őt, azonnal engedelmeskedünk neki, így Urunkká lesz és szüntelen az Ő imádatában élünk. Aszerint növekedhetem a kegyelemben, ahogyan az engedelmességet felfogom. Az engedelmesség szót ki kell emelnünk a mocsárból. Az engedelmesség az apa és fiú közti viszonyra vonatkozik, nem az úr és a szolga viszonyára. "Én és az Atya egy vagyunk." Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet" (Zsid 5,8). Isten Fia engedelmes volt küldetéséhez mint Megváltó - mégpedig azért, mert Fiú volt, és nem azért, hogy fiúvá lehessen.
tónibácsi naplója 2010.06.23. 15:36:12
Naponként kell találkoznom az Úr Jézussal .
Néhány éve közölték velem, hogy adnak mellém egy segédlelkészt. Ó, gondoltam, semmi szükségem erre. Elvégzem én a munkámat.
Évek múltak, s az ifjú ember még mindig ott volt. De a helyzet igen megváltozott. Már nem is tudtam meglenni nélküle. Nem volt nap, amelyen szükségem ne lett volna a segítségére és hozzászólására. Ha elutazott, úgy véltem, hogy mindjárt rosszra fordul minden.
Így van ez, csak még sokkal inkább az Úr Jézussal. Amikor először találkoztam Vele, még nem tudtam, hogy mennyire szükségem van Rá. De bizony úgy lett, hogy mindennap találkoznom kell Vele.
Hadd idézzem Spurgeont. Ezt mondja:
Szíve vérével mosott meg a bűneimből s a megigazulás ruhájába öltöztetett. Mindenhatóságára volt szükség ahhoz, hogy legyen belőlem valami. Még most is úgy megyek Hozzá napról-napra, mint szegény koldus. Nem mehet el tőlem sohasem, hogy utána ne kiáltanék: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!
.-,--,-,-,-,-,-,-,-,-,,--,-,-,-,---,-,-,-,
Wilhelm Busch:
KRISZTUS VAGY ANTIKRISZTUS
(1945. tavaszán történt, Németországban...)
Kétségbeesetten küzdöttem a házamért. A két nappal azelőtti légitámadás az egész várost lángtengerbe borította.
Köröskörül feladták a küzdelmet. Ott már csak kormos fekete falak álltak, halvány füst szállt fel belőlük. Nem sok mentenivaló maradt. A két felső emelet kiégett, de úgy gondoltam, ha sikerülne a tüzet elhárítanom, legalább az értékes könyveimet és néhány bútorunkat megmenthetném.
Szemem begyulladt a füsttől és fáradtságtól, a kezem összeégettem. Hosszú botokkal próbáltuk a tüzet szétkotorni. Víz már régóta nem létezett.
- Nocsak! - Mindenki fölfigyelt. - Mi ez? Valóban. Halljátok? Szól a telefon.
Tiszta nevetség volt, hogy a lerombolt, égő házban, ahova fentről benézett a kéklő tavaszi ég, csöngött a telefon. Berohantam.
- Itt a Gestapo. Azonnal jöjjön ide!
- Nem tudok. Az utolsó holmim ég.
- Ha az Államrendőrség hívja önt, azonnal meg kell jelennie. Fél órán belül várjuk!
Ott ültem hát a Gestapo irodájában egy elegáns hivatalnok előtt, aki csak futólag nézett összeégett ruhámra, aztán közölte az egyik kimondhatatlanul nevetséges tilalmat, amivel az evangéliumi ifjúsági munkát állandóan gyötörték.
- Lenne csak a maga gondja az enyém - szaladt ki a számon, de aztán magam is megijedtem ettől a gondolattól. A magas állású úr nagyon irgalmas volt.
- Hogyhogy? - kérdezte.
- Nézze, itt egy világ süllyed el, és ön nem átall egy ilyen dolog miatt ide rendelni?
A férfi egyszerre nagyon komoly lett:
- Nekünk fontos ez az ügy. Ide hallgasson, mi pontosan megfigyeltük önt, és megállapítottuk, hogy egyetlen istentiszteletet vagy ifjúsági órát sem hagyott el. Amikor a termeik éa templomaik romba dőltek, lementek a pincébe, és ha beomlott a pince, berendezkedtek a következőben.
Mosolyognom kellett:
- Hát igen, az evangélium diadalmenete megy tovább.
A férfi fölcsattant:
- És a mi világnézeti küzdelmünk is megy tovább! Akkor is, ha a világ elsüllyed.
Egymás szemébe néztünk, és mindketten éreztük a másikban a félelmetes elszántságot.
- Ön tehát ezzel elismeri - mondtam lassan -, hogy ennek a szörnyűséges időnek a témája: Krisztus vagy Antikrisztus.
- Ebben igazat adok magának. A kérdés csak az, hogy az önök elképzelt Jézus Krisztusa továbbra is fogságban tartja-e az agyvelőket - vagy pedig mi uralkodunk és a mi világnézetünk. Egyedül erről van szó ebben az időben. Az összes többi csak kísérőzene.
Nem tehettem mást, odanyújtottam a kezem:
- Habár világok választanak el minket egymástól, teljesen egyetértek önnel, függetlenül mindazoktól, akik képtelenek fölfogni, miről van szó.
Aztán még megmondhattam neki, hogy Jézus Krisztus nem elképzelés, hanem Ő él.
Csak amikor hazamentem, jutott eszembe ismét az égő házam. Teljesen megfeledkeztem róla.
És ez így volt jó. Hiszen nem házról és vagyonról volt most szó. A szívem minden nyomorúság ellenére ujjongott, hogy szolgálhattam egy olyan Úrnak, akinek biztos a győzelme, mióta így kiáltott a Golgotán: "Elvégeztetett!"
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-
EGY VILLOGÓ FÉNYCSŐ TANÍTÁSA:
Világítani akarok, vagy villogni?
Fénycső is villog - kialvás előtt...
(vö.: Példabeszédek 11:2)
1."Hernyó a pillangónak: Légy türelmes velem, Isten még nem fejezett be!"
2."Légy olyan, mint a madár, mely alól ha kivágják a fát, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll."
Tan mese .