a következő történettel nyilván megint sokaknak nem leszek szimpatikus. múlt héten, egyik reggel könyvembe mélyedve ültem a százötös busz leghátsó ülésén. az út során felszállt egy nagydarab férfi, és hangosan telefonált. rövidesen kiderült, hogy nem telefonál, hanem magában beszél. heves mozdulattal kinyitotta az egyik ablakot, majd visszaült a helyére. láthatóan zaklatott volt. a köztünk lévő tíz-húsz üres hely biztonságot adott, nem gondoltam volna, hogy tartanom kellene tőle. egyszer aztán felállt, odasietett, ahol én ültem, a fenti széksorhoz, fellépett az „emelvényre”, majd haragosan-határozottan eltaposta a lábamat, noha egyáltalán nem voltam neki útba. mintha valami bogarat akart volna elpusztítani, úgy ugrott a lábamra. morgását-vicsorgását sosem felejtem el. felkiáltottam: áúúúú, de ő nem reagált. ekkor, nem tudom, miért, leugrottam a buszról, amelynek ajtaja ráadásul össze is préselt. keserves sírásra fakadtam.
nyilván ennek az egésznek van egy teljesen racionális magyarázata: bezárt a pszichiátria, és a bolondok az utcát járva köztünk ólálkodnak. nem akarok túlságosan szelleminek tűnni, de én ennek látni vélem a mélyebb jelentését is. ha jézust a szívembe fogadtam, és ő, ígéretéhez híven mindig velem van, akkor azt egy démonizált, szellemileg a mélységekben járó, zavart elme észleli, (van is erről szó a bibliában, amikor a démonok kiszóltak az emberből, és megkérdezték jézust, mit akar tőlük). vagyis a támadás nem ellenem szólt, hanem a bennem élőnek.
óvatosan elmondtam néhány olyan barátnőmnek, akikben megbízom, és tudom, hogy nem néznek flúgosnak. gyakorlatilag mindegyik beszámolt hasonló atrocitásról. az egyikhez egy várakozó tömegben ment oda valaki, és csendben ezt mondta: „én azért vagyok, hogy te ne legyél”, majd továbbhaladt. a másik barátnőm elmondta, hogy gyakorlatilag nyakon vágták a buszon, aztán később egy vadidegen azt mondta neki: „tudom, hogy te keresztény vagy, megismerem az ellenséget!”. egy osztálytársam végül elmesélte, hogy őt egy természetgyógyász döbbentette meg, amikor azt mondta: „nem tudom, mi van veled, de nem tudok hozzádférkőzni” (jézus védte meg).
ezek a történetek, és az, amit személyesen tapasztaltam, újra és újra megerősítenek abban, hogy isten nem a kövekben lakik, hanem a szívemben vett lakozást, és ezt mások is észreveszik. dicsőség neked, istenem! köszönöm, jézus, hogy velem jársz! segíts, hogy meg tudjak bocsátani annak a férfinek, aki eltaposott, és vedd el a félelmet, mert tudom, hogy a te tökéletes szereteted elűz minden félelmet. ámen.
1jános 4:18 „a teljes szeretet kiűzi a félelmet”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tónibácsi naplója 2010.05.05. 10:15:59
Egy kicsi , egy kevés ,az biztosan nem sok, sokszor észre sem veszi az ember .
De éppen a kicsiny dolgokra kell nagyon ügyelni .
Egy kevés figyelmetlenség, az utca fogatagában súlyos balesetet okozhat.
Egy picike késés,- és a vonat az orrunk előtt ment el.
Csak egy kicsit ért a légy a légyfogó enyvéhez, és máris odaragadt.
Csak egy kis túlzás,- és máris nem mondtál igazat.
Csak egy kis hazugság,- „ szükséghazugság „/ vélekednek az emberek /,-és máris egész hálóba gabalyodik bele az ember .
.-.-.-.-.--.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-
Egy kicsit hívőnek lenni nem elég !
Két fél – hívő együtt még nem jelent egy egész hívőt.
Egy kicsi bátorság még nem győzi le az akadályokat.
Egy kevés türelem hamar elszalad.
Egy kis hit által még nem leszel új ember.
Isten nem egy „keveset „ akar belőled , hanem téged egészen akar !
Ő az egész embert akarja .
Nem egy kis engedelmességet vár tőled, hanem teljes engedelmességet akar !
És ehhez nem egy „ kicsi „ erőt ad és nem egy kevés örömet.
Önmagát adja egészen !. .
.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-
MIT MOND A BIBLIA ? / II /
Kicsoda bölcs ? Példabeszéd. 11:30.
E világon sok mindenhez nagy tudás és sok bölcsesség kell.
A csillagász kiszámítja a csillagok útját.
A hajós utat talál az úttalan óceánon.
A mérnök az élettelen vasból gépeket alkot.
A festő mesterművet varázsol a vászonra.
A biblia mindezekről nem mondja ,hogy ezek bölcsek.
Aki lelkeket nyer az a bölcs !
-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-
Az élő KRISZTUS :
élő kő,- Pét :I 2:4,- Rajta nyugszik hitem
élő út,- Zsid. 10:20,- Ezen járulok Isten elé
élő főpap,- Zsid.7:25,- Értem esedezik
élő reménység,- Pét.I. 1:3,- Reá várok
Mit adott Jézusa az övéiért ?
Életét,-Jn.10:1-5,- önmagát .Gal, 2:20
Lelkét,- Jn.I. 3:4- igéjét,Jn.17:8.
Békességét,-Jn.14: 27- példáját. Jn.13:15
Dicsőségét,- Jn.17:22
tónibácsi naplója 2010.05.17. 09:51:13
Az egyik lator, aki káromolta az Urat :
Bűn volt benne és rajta ,
a bűn rajta maradt .
A másik lator, aki imádkozott az Úrhoz :
Bűn volt benne és rajta ,
a bűn nem maradt rajta.
Jézus , a mi Urunk : Bűn nem volt benne ,
de a mi bűneinket magára vette .
Miről ismerték fel a feltámadott Urat ?
Mária : a jó Pásztor hangját ismerte fel.
Ján. 20: 16.v
Az emmauszi tanítványok :
A közösség jele :- a kenyér megtörése által Lk. 24: 31
Tamás :. A sebhelyeket, szenvedése és a megváltás bizonyítékait látta.
Jn. 20: 27.v
János :a bőséges hallfogásról . Ján. 21: 7
Péter : János bizonyságtételére.Ján.-21:7.
Négy dolog az evangéliumról :Róm. 1: 16.v
1,- nem kell szégyellnem,
2,- nem vallok szégyent,
3,- Isten ereje mutatkozik meg benne,
4,- minden hívőnek üdvössége,
Tekints Jézusra ! ………..
Ezért szent atyámfiai,m mennyei elhívásnak részesei, tekinsetek
Vallásunk apostolára és főpapjára , Jézusra . Zsid. 3:1
Ő felvitetett a mennybe Mk, 16: 19.
Ő áthatolt az egeken , Zsid. 4:14 ,
Ő az egeknél magasságosabb lett Zsid. 7: 26.
Ő minden égnél feljebb ment Ef. 4: 10.
Az új teremtésről :
Újjászületés --- a bejárat,- Ján. 3:3
Az új ember----az altvalója,-Kol.3:10.
Az új élet------ a megnyilvánulása,-Róm.6:4.
Az új ének------a dallama,- Zsolt. 40: 4.
Az új út------- az országútja ,- Zsid 10: 20.
Az új város ---- a központja ,- Jn,Jel. 21: 2.
A hívásra így feleltek : Itt vagyok !
Ábrahám,- Móz.I. 22:1
József,- Móz.I. 37:13
Mózes,- Móz.II 3:4
Sámuel,- Sám.I. 3:4
Dávid,- Sám.II. 15: 26
Ézsaiás,- És. 6:8.
Mária,- Lk. 1: 38.
Jézus ,- Jn. 17: 12, És.8:18.
tónibácsi naplója 2010.06.01. 13:10:04
Gyakran megkérdezik az emberek a vallások képviselőit: Ha van Isten,
miért engedi meg azt a sok szenvedést és bajt, amely sújtja
világunkat, benne a sok ártatlan embert és gyermeket?
Az alábbi interjú találó választ ad a kérdésre:
Az ismert amerikai lelkész, Billy Graham leányával, Anne Grahammel
készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson
riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel
kapcsolatban: Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?
Anne nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott:
Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek
óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és
távozz az életünkből. És Ő, amilyen gentleman, csendben hátrahúzódott.
Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha
egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén?
O Hare (akit meggyilkoltak) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az
iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben.
Azután valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát
iskoláinkban: a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd
felebarátodat, mint önmagadat. És mi azt mondtuk, rendben.
Azután dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenekeljük el a
gyermekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük
megsérül, és lerombolhatjuk önbecsülésüket (Spock fia öngyilkos lett).
És mi azt mondtuk, egy szakember biztosan tudja, miről beszél, és azt
mondtuk, rendben.
Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnök jobb, ha
nem fegyelmezik a gyermekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az
iskola vezetői azt mondták, hogy a tanárok inkább meg se érintsék a
diákokat, nehogy ezzel rossz reklámot csináljunk az iskolának, és
semmiképpen sem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket. És mi azt
mondtuk, rendben.
Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt
végezhessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják szüleiknek.
És azt mondtuk, rendben.
Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg
fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak,
és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk,
rendben.
Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt
mondta, hogy nem számít, hogy mit teszünk a magánéletben, ha
elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem
számít, mit tesz valaki (beleértve az elnököt is) a magánéletben, amíg
van munkánk és a gazdaság jól működik.
Aztán valaki egyre tovább lépett ebben a csodálatban, és meztelen
gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket
elérhetővé tette az interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad
szólás joga ezt lehetővé teszi számukra.
És aztán a szórakoztatóipar azt mondta, csináljunk tv- műsorokat és
mozifilmeket, amelyek az erőszakot, az erkölcstelenséget és a tiltott
szexet reklámozzák. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek
bátorítanak a nemi erőszakra, a kábítószer-fogyasztásra, a
gyilkosságra, az öngyilkosságra és a különböző sátáni témákat
dolgozzák fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz
hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy, csak hadd
menjenek.
Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a
gyermekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és
rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az
idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat? Talán, ha elég hosszan és
keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Azt hiszem, elég sok
köze van mindennek ahhoz a mondáshoz, hogy amit vet az ember, azt
aratja.
"Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek
az osztályban? Tisztelettel: egy Érintett Tanuló"
És a válasz?
"Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolából. Tisztelettel: Isten."
Furcsa, milyen egyszerű az embereknek kivetni, kidobni Istent,
zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak,
miért megy a világ a Pokolba.
Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de
megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Furcsa, hogyan mondhatja valaki
"Hiszek egy Istenben", miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén
hisz az Istenben!
Furcsa, hogy milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre, és mennyire
nem a megítéltetésre. Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük a viccek
ezreit és azok bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról
szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják,
mielőtt továbbítanák.
Furcsa, hogy az erkölcstelen, obszcén, durva és vulgáris dolgok
szabadon áramlanak a világhálózaton, miközben az Istenről való
nyilvános beszédet elnyomják az iskolákban és a munkahelyeken. Furcsa,
hogyan lehet valaki Krisztusért lángoló vasárnap és láthatatlan
keresztény a hétköznapokban.
Furcsa, hogy jobban érdekel, mit mondanak rólam az emberek, mint az,
hogy mit mond Isten felőlem! Gondolkozol?
Add tovább az üzenetet, ha úgy gondolod, hogy megéri! Ha nem, akkor
csak szabadulj meg tőle. Senki sem fogja megtudni, hogy ezt tetted.
Azonban, ha kidobod ezt az elmélkedést, akkor ne panaszkodj arról,
hogy milyen rossz bőrben van ez a világ!