Nem is olyan régen, -hitetlen koromban -, Annyira furcsán néztem ezekre az emberekre, akik valamiért / valakiért ennyire lelkesednek. De azért a megtért ember teljesen másképp gondolkodik, mint a hitetlen. Egyszerűen tele van a szívem hálával. Újabb és újabb zsoltár szerűségek fakadnak fel a belsőmből, hogy megváltott vagyok, és Isten ennyire szeret.
Ezek az én szárnyaim.
Anyukám meg miket mond erre? Juditkám, én nagyon szeretlek, de hát ekkora hülyeséget, hogy Isten, meg hogy szeret...?
Én pedig olvasom a 91.Zsoltárt: Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az ÚRnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól. Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el. A te szemed csak nézi, és meglátja a bűnösök bűnhődését. Ha az URat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet. Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.