minél nagyobb szeretetlenségben, szomorúságban, tanácstalanságban, hitetlenségben vannak szeretteim, barátaim, én annál többször és hosszabb időre futok istenhez. nem azért, mert gonosz vagyok, és segítésük helyett a bibliába menekülök. hanem azért, mert remélem, ha nyitottak lesznek isten felé, akkor én is ott lehetek, és megoszthatom velük mindazt, amit kaptam tőle, a teremtő, a megigazító, az igazságos, az ítélő úrtól...
a környezetem tele van vérző lelkű, boldogtalan emberekkel. az egyiknek csendes hétvégét, lelkigondozást tanácsoltam, a másikat türelemre intettem, a harmadikat gyülekezetbe hívtam, a negyediknek keresztény könyvet adtam a „témájáról”. látva szomorúsággal kikövetett útjukat, a szívem majd’ megszakad. ugyanabban a világban élünk, ugyanaz vesz minket körül, de az egyikünk boldog a kihívások, problémák közepette is, a másikat pedig semmi sem vígasztalja. és nem fogadja el a segítséget. istenről, jézusról hallani sem akar. nyugtatókon él, de a földi és lelki viharok lenyugtatójáról nem vesz tudomást. vágyik a csöndre, a lélek békéjére, de nem tesz érte semmit. mintha süket fülekbe ordítanék, mintha láthatatlan lennék, úgy fogadják tőlem az igazi megoldást, jézust. sír a szívem. nem tudok nekik más megoldást kínálni, csak azt, aki megoldotta az én gondjaimat is.
spurgeon „gondolatok” című mini-könyvét vetem reggel kezembe, és a buszon is ezt bújtam. felér egy szem nyugtatóval ez is… bárcsak megoszthatnám valakivel.
a könnyek a menny gyémántjai.
a lárma felőrül, a csend táplál.
az imádság kulcsával kinyithatod a mennyet.
a gyenge hit erős félelmet okoz.
természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet.
aki mindenből elhisz egy kicsit, az végül semmit sem fog hinni.
jézus sosem tér be egy emberhez csak félig. ő mindent újjá tesz!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
iri-aldasszomj 2009.08.07. 15:47:29
e-lisa 2009.09.02. 13:26:11
és ami nem lényegtelen: türelmesebb vagyok a gyerekeimhez. mert van időm kb. mindenre. bár most hétvégén olyan sűrű program jött össze, hogy hétfőn mentem el ebéd helyett egy órát sétálni a Vérmezőre. böjtöltem, sétáltam, imádkoztam, és igazán feltöltődtem a napos friss levegőn.