tegnap óta zsibbadt-örömmámoros-csodálkozós hangulatom van. sosem voltam még ilyen közel egy frissen megtérőhöz. angliában már volt, hogy én hívtam meg embereket gyülekezetbe, akik rendszeresen látogatták is utána a helyet, de nem értesültem jézussal való megrázó találkozásukról. most meg itt ez a lány, akinek a blogom is segített kérdései megválaszolásában. tegnap megírta a történetét.

„úgy kezdődött, hogy tavasszal jelentkeztem a bátor táborba önkéntesnek. később a bátor tábor alapítvány honlapján találtam rá a mosoly alapítványra. megnéztem az ő oldalukat is, és késztetést éreztem, hogy írjak nekik, tudok-e segíteni valamiben. felhívtak, hogy az ultrabalaton futóversenyen lehetne segíteni az alapítvány frissítőpontjain. elvállaltam. a "mosolyosok" csapatával hamar összebarátkoztunk, az egyik sráccal pedig különösen sokat beszélgettünk (akkor még nem is istenről). miután hazajöttem, megkerestem kíváncsiságból a fiút az iwiw-en, és nagyon meglepődtem az adatlapján. arról írt, hogy nyolc éve megváltozott az élete, mert találkozott jézussal. kicsit csalódott voltam, hogy "kifogtam egy ilyet", el is könyveltem a "felejtős" kategóriába. aztán teltek-múltak a hetek, és egy péntek estén leparkoltam a blahán, ott vártam két barátnőmet. vajon kinek az autója mellé sikerült beállnom? a futó fiúé mellé. evangelizáltak a blahán. elkezdtünk beszélgetni (akkor már istenről), én persze magamban hevesen tiltakoztam ("nehogy már megtérítsen!"). azt mondta, kíváncsi rá, én hogyan látom a világot.

a találkozóra hozott nekem egy filmet lutherről, és néhány keresztény zenét is. végig istenről beszélgettünk. elmesélte a megtérését, és azokat a csodákat, amik vele történtek, mióta az úrral jár. kifejtette nézeteit a házasságról, szerelemről. csalódottan tértem haza.

másnap épp az ismerőseimet nézegettem az iwiw-en (néha „végigfutok" rajtuk kíváncsiságból), ekkor láttam egy idegennek tűnő nevet: a tiédet. örömmel konstatáltam, hogy egy újabb kortársam ment férjhez, majd az adatlapodon észrevettem a blogod elérhetőségét. kíváncsi voltam. elkezdtem olvasni, és olvastam, és olvastam… simán végigolvastam az összes bejegyzést. csak ez járt a fejemben, pedig tiltakoztam ellene. egyik reggel munkába menet (a szokásos útvonalon) balra néztem, és épp egy baptista imaház előtt álltam. több napon át fájt a szemem. még soha nem éreztem ilyet, egyszerűen nem bírtam forgatni. amikor erről panaszkodtam az egyik kollegámnak, azt vágta rá, hogy biztos nem akarok valamit meglátni. ez a mondat szíven ütött.

akkor ezt mondtam istennek: „oké, értem már a jeleket, „megadom magam"! felhívtam zolit, hogy találkozzunk, mert lenne pár kérdésem…

a blahán találkoztunk, a golgotások pont akkor tartottak valamilyen pantomim előadást, aminek már csak a végét tudtuk elcsípni. egy srác invitált minket, hogy nézzük meg a programjukat a new york kávéház melletti épületükben. ledöbbentem, amikor odaértünk. a hely tele volt normális fiatalokkal! olyanokkal, mint akármelyikünk. egyáltalán nem tűntek „szentfazekaknak", ahogy vártam.

tetszett a zene is. dicsőítő énekeket énekeltünk, és az egyik számnál („szerelmed mélyebb a mély vizeknél") elkezdtek folyni a könnyeim, és nagy melegséget éreztem a szívemben. a prédikáció után mindenki becsukta a szemét, és felállással lehetett jelezni, ha valaki döntésre jutott, hogy megnyitja a szívét jézusnak. felálltam. boldogan nyugtáztam, hogy ez a randi bizony jól sikerült! jézussal!

a következő héten zoli elhívott az egyik házi csoportba, majd el kellett utaznom a bátor táborba tíz napra. bevallom, ott nem nagyon volt időm-energiám a történteken gondolkozni, hiszen minden percemet lekötötték a gyerkőcök.

miután hazajöttem, tele voltam kétségekkel. hogyan tudnék belevágni a keresztény életbe, tudom-e én ezt vállalni, folytatni, élni? kell ez nekem egyáltalán? zoli is többször próbált hívni, nekem nem nagyon akaródzott felvenni. végül beszéltünk telefonon, és újra találkoztunk. elhatároztam, hogy megmondom neki, inkább mégsem mennék bele ebbe a vallási dologba, időt kérek még stb.

beszélgettünk, megnéztünk egy filmet, a könyveit, és végül minden kétségem elszállt. isten már megint jókor küldte őt elém. amikor nála voltunk, és beszélgettünk istenről, az élet dolgairól, az jutott eszembe, hogy milyen jó lehet így élni. csendesen, egymásra figyelve, szeretetben. megszületett bennem a vágy, hogy egy napon így éljek valakivel. remélem, isten majd segít ebben is, és küld valakit.”

ámen.