egy hétig gyülekezetünk gyerektáborában segítettem. legalábbis igyekeztem… egyik nap leült mellém egy kislány, és egy enciklopédiát lapozgatott. hatalmas, színes és részletes képeket mutogatott nekem különféle hüllőkről. „hú, ez de gusztustalan!” – fordultam el fintorogva a könyvtől. „miért gusztustalan?” – kérdezte nagyra nyílt szemekkel a lány. „hátööö…” – nyögtem, „mert olyan nyálkás a bőre, és félek tőle.” „miért, húsevő?” –szegezte nekem a lány a megsemmisítő kérdést.

egy gyereknek, ahogy én elnézem, nem nagyon vannak félelmei, meg undora, meg betegségképzete, csak, ha beleneveljük. ha azt mondjuk, a béka undorító, akkor ő ezt fogadja el. akinek meg ezt nem mondják, talán lepkét kerget és pókokat fogdos puszta kézzel, mint ahogy ez a tábor alatt meg is történt. kíváncsi lennék, milyen merész, önálló, erős és találékony lenne egy gyerek, ha nem nevelnénk bele „dolgokat”.

vannak olyanok, amelyeket akkor sem lehetne már kinevelni belőlük, ha akarnánk, hiszen, ha évekig mondtunk nekik bizonyos dolgokat, nem tudják elfogadni az ellenkezőjét… ha a béka undorító, akkor évek múlva hiába akarnák megsimogatni, nem tudnák: felfordulna a gyomruk, sikítanának, ilyenek.

sokszor hallottam, hogy nagy dohányosok, alkoholisták, sok abortuszon átesettek elfogadták jézust, és várták, hogy a testük maradéktalanul meggyógyuljon. vannak csodák, és vannak gyógyulások, de egy tönkretett tüdő, egy elsorvadt máj, egy elkötött petevezeték, egy agyontetovált test már megszokta „gazdája” életformáját. a legtöbbször a tönkretett test már nem tud meggyógyulni ezen a világon. ahogy bántunk vele évtizedeken át, arra van beállítva, úgy működik, és ez már nem tud száznyolcvan fokos forulatot venni.

1 korinthus 3:16-17 „nem tudjátok-é, hogy ti isten temploma vagytok, és az isten lelke  lakozik bennetek? ha valaki az isten templomát megrontja, megrontja azt az isten. mert az istennek temploma szent, ezek vagytok ti.”