sok idő a pihenésre nem volt, mert a szombat hajnal már a keleti pályaudvaron talált minket édes drágámal és pár teológiás osztálytársammal együtt. tázlárra mentünk két napra. ez egy kis település soltvadkert mellett, ahol a helyi baptisták elkészítettek egy nagyon vagány kis játszóteret, és hívtak, hogy csináljunk ott programokat a tázlári gyerekeknek.

mivel még az előző héten nyílt meg egyáltalán a szívem a gyerekek felé (ami ugye elég nagy szégyen egy huszonhét éves nőre nézve, de hát ez van…), volt bennem egy adag rettegés („rettegést vegyenek, száz forint egy adag, hehehe”).

kedvesen fogadtak minket a helyiek, és hipp-hopp eljött a három óra, amikor megérkeztek a gyerekek. böbe névtanulgatós játékai után jöhetett a cserépfestés, képkeret-készítés, a sámsoni erőpróba (na ja, persze, hogy elmeséltük nekik sámson történetét… azért ez is csak látszólag volt játszóház, valójában jézus szabadításának hírét vittük oda). a gitár hangjára mindannyian felfigyeltek, és úgy énekeltek-mutogattak jézusról, mintha minden nap hallanának róla… ami ugye nem így van.

este hat felé elérkezett a „lakoma” ideje. a földre tett asztallap mellé szívesen kuporodtak le a gyerekek, pedig csak virsli volt, paradicsom meg paprika, de elmondtuk nekik, hogy régen, jézus idején még így ettek az emberek, fekve és kézzel. evés előtt együtt imádkoztunk. csoda volt.

a focizás alkalmával figyeltünk fel rá, hogy a srácok „gyilkos”-nak szólítják egyik társukat. az apja gyilkos- mesélték a helyiek, így a gyereknek ez a beceneve, de olyan szinten, hogy még a polgármester is így szólítja őt.

istennek azért is van nehéz dolga az emberek között, mert a gonoszság annyira elhatalmasodott a szívekben, és oly nagy valószínűséggel öröklődik tovább, hogy isten már hiába kalimpálja a kezét egy centire az orrunk előtt, mi már észre sem vesszük szeretetét a nagy gyűlölet-tenger közepén.

theresa nagy élmény volt a kicsiknek. ő gambiai, és ezek a gyerekek még sosem láttak színes bőrű embert, aki még ráadásul magyarul is szól hozzájuk. kedvencem, egy nagy gombszemű lányka odament, és megkérdezte tőle: „téged ki festett be? és ha fekete a bőröd, akkor miért fehér a fogad? miért nem fekete az is?” a gyűlölet vajon mikor kerül az emberek szívébe? mert ezek szerint nem gyerekkorban.

fáradtan, de élményekkel feltöltődve (igen, többet kaptunk, mint amennyit adtunk…) zötyögtünk haza, és engem most ezek a szavak villanyoznak fel, és érzem megerősítésnek, hogy jó irányba visz az út, amelyre „tévedtem”:

zsoltárok 71:17 „oh isten, gyermekségemtől tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat.”

zsoltárok 71:5-6 „reád támaszkodom születésem óta; anyámnak méhéből te vontál ki engem; rólad szól az én dicséretem szüntelen. mert

te vagy az én reménységem, oh uram, istenem, és bizodalmam gyermekségemtől fogva!”