példabeszédeket olvastam a villamoson:

példabeszédek 14:30 „a szelíd szív a testnek élete; az irígység pedig a csontoknak rothadása.”

példabeszédek 13:18 „szegénység és gyalázat lesz azon, a ki a fenyítéktõl magát elvonja; a ki pedig megfogadja a dorgálást, tiszteltetik.”

példabeszédek 13:20 „a ki jár a bölcsekkel, bölcs lesz; a ki pedig magát társul adja a bolondokhoz, megromol.”

példabeszédek 11:22 „mint a disznó orrában az aranyperecz, olyan a szép asszony, a kinek nincs okossága.”

példabeszédek 17:22 „a vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.”

amúgy meg mostanában azon gondolkodom, hogy én vajon meghalnék-e jézusért? kínában manapság olyan földalatti gyülekezetek léteznek, akiknek tagjait a "rendszer" nevében akármikor elvihetik börtönbe, megkínozhatják, megölhetik. és ők mégis összegyűlnek, mert megismerték az egyedül élő istent, és akarják imádni, akarnak együtt imázni, ahogyan jézus kérte a hívőket. bárki bármikor elárulhatja őket, és akkor nyekk... elképesztően vad kínzási módokat eszelnek ki ellenük csak azért, hogy megtagadják hitüket.

vajon mit csinálnék, ha engem elkapnának? tudnám-e magasztalni jézus nevét (aki megmentett, aki megváltoztatta az életem, aki nélkül tovább folytathattam volna céltalan lődörgésemet ezen a világon...)? ha nem kapnék negyven napig enni és két hétig inni, ha madárpókot raknának rám, ha kikötöznének, és csak állni tudnék egy hideg és nyirkos helyen, ha elnyomnának rajtam egy cigit, tőből kirángatnák a fogaimat... vajon tudnék-e úgy a halálba menni, mint az első századi keresztények: dalolva és mosolyogva, tudva, hogy az örök élet vár?

fontos lenne ezt tudnom. mert, ha a válasz nem, akkor vajon mondhatom-e, hogy

keresztény vagyok?