jaj, jaj... szeretném a személyes véleményedet kérni arról, hogy milyen az, vagy hogy van-e létjogosultsága annak, ha egy hívő fiatal magányos - nekem jelenleg nem is egy udvarló hiányzik, hanem a barátok-.és emiatt kesereg... tizennyolc éves vagyok, és úgy érzem, az égvilágon senkim nincs,nem hallgat meg senki, nem figyelnek rám, elfordulnak... lelki közösségben sem tudok senkivel lenni. mostanában szinte ez az egyetlen dolog,ami miatt kesergek, de emiatt nagyon. szóval, vajon szemrehányás-e isten felé, ha így érzek? mit gondolsz?

szerintem nincs a földön olyan hívő ember, aki ne érezne olykor szemrehányást istennel szemben. miért nem gyógyította meg ezt meg azt, miért nem értem el ezt meg azt? mert isten szuverén. azért. mindennek oka van, és ezeket az okokat majd csak akkor tudjuk meg, ha ott leszünk vele. ha nincs hol barátkoznod, akkor várunk pénteken, induló házicsoportunkba. mi már alulról verjük a harmincat, de majd a kedvedért beszerzünk néhány fiatalabbat is. bővebb infoért keress meg privben. :)