myjesus

pénteken iskolában voltam. bibliaolvasói konzultáció volt. nagy kört alkottunk, és igeversekről elmélkedtünk.

arról beszéltünk, hogy isten kinek hogy mutatja meg magát. tanárunk azt mesélte, hogy ő, keresztény családból származván, mindig is közel érezte magához istent, mintha egy jó barát lenne. akkor tért meg, amikor rádöbbent, isten mindenek felett való, akinek hatalma van, aki ítél és dönt az emberek sorsa felett. én pont az ellenkezőjét tapasztaltam. régen, a katolikus templom falai között rettegtem istentől. féltem, hogy kihívom magam ellen a haragját, és akkor lesz nemulass… akkor tértem meg, amikor rájöttem, hogy istentől nem félni kell, hanem úgy fordulni hozzá, mint egy gondoskodó apukához.

lukács 11: 10-13 „mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. melyik atya pedig az közületek, a kitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ad neki? vagy, ha halat, vajon a hal helyett kígyót ad-e neki? avagy, ha tojást kér, vajon skorpiót ad-e neki? ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei atyátok szent lelket azoknak, akik tőle kérik.”

a másik kérdés az volt, hogy mi a véleményünk arról, hogy jézus emberként jött le a földre. szerintem merészség volt tőle, mármint, hogy nem felnőttként egyszer csak leszállt közénk, hanem, hogy meg merte tenni, hogy babaként szülessen közénk. egy babát el kell látni, rá van szorulva a felnőttekre évekig. megdöbbentő, hogy isten ránk volt szorulva élete első éveiben.

szeretek iskolába járni, mindig megdöbbenek valamin, megtudok valami újat. másodikos vagyok, szóval, vár még két és fél év „döbbenet”.

zsoltárok 143: 10 „taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy istenem!”