szinte minden nap vannak olyan dolgok, amelyeken elámulok. erre is jó a cipősdoboz akció. megdöbbentett, hogy egy kolléganő is bevállalta, hogy fagyoskodik a gyűjtőpontokon, noha otthon várja hat gyerek, meg egy rákból felépülő férj. bikaerős asszony, le a kalappal. aztán az egyik kolléga három órával a zárás előtt eltiplizik, esse semmi. aztán megjelenik egy pacák, hoz egy csomó ajándékot, leteszi az autó mellé, és lefotóztatja magát a dobozokkal. fényezi magát, hogy ő milyen jó, ő adott. nem csípem én ezt a karácsonyt, mindenki elszáll. velem az élen. három hete nem foglalkozom édes drágámmal, nézem, hogy este nyolcig melózik velem, cipősdobozt pakol, fagyoskodik… nincs ez így jól.
ebben a nagy pörgésben azért levizsgáztam bibliai archeológiából (csak hatan hívtak fel ezalatt, a tanár nyomatékosan megkért, hogy namosmá kapcsoljam ki a telómat). édes drágám kíséretében még egy -teológián kötelező- tréningen is voltam a rákosborzasztói baptista imaházban. :) három teológus hallgató mesélt az életéről. az egyik egy trolivezető nő. baleset. börtön. három gyerek nevelőszülőkhöz. börtönből ki. alkohol, utca, kórház. megtérés, barátok, munkahely, teológia. mondhatod, hogy ja, hát összeszedte magát, mindenkiben van egy jóra való hajlam, szerencse, sors, mittomén. én azt mondom, isten kegyelme hatalmas, és nem mond le senkiről.
karácsonykor arra emlékezünk, hogy annyira kegyelmes volt az egyetlen élő isten, hogy beváltotta ígéretét, és elküldte jézust.
mindenkiért.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.