myjesus

"a szeretetben élők mélyre látnak, a reménységben élők messze látnak, a hitben élők mindent másképp látnak."

na, most szólj hozzá!

ők olvasnak engem:

free counters

kincsre leltem jézusban

Daisypath Anniversary tickers

2007.08.17. 22:36 sterretje

a legsikeresebb kerítő :)

jó ez a hét. szabadság, szerelem. nem mentünk el sehova kettesben, és ennek nagyon örülök. nehéz lenne ugyanis éjjel-nappal együtt lenni úgy, hogy ne bújjunk össze. ezt azért akarjuk elkerülni, mert isten azt mondta, a szeretkezés a házasságon belül ér valamit. szóval, mi elhatároztuk, hogy istennek a kedvében járunk, a saját nemi szerveinknek meg nem. még súlyos hónapok állnak előttünk, és nem célszerű olyan szitukba keveredni, ahol az ember kevésbé tud uralkodni önmagán (és a másikon). szóval, a nappalok minden pillanatát együtt töltjük, este pedig elbúcsúzunk, és a drága vőlegényem hazafelé veszi az irányt.

több előnye is van annak, hogy isten a házasságon belül tervezte meg a szexet:

nem fordulhat elő, hogy egy férfi csak „azért” hajt rád, és úgy használja egy ideig a testedet, mint gumicsizmát a tehénszarban. nem eshetsz teherbe házasságon kívül, veszélyeztetve ezzel gyereked meleg családi körben való felnövekedését. nem kapsz nemi betegséget. nem égsz ki, csalódsz nagyokat. aki el akar venni, az komolyan közeledik feléd. az megkéri a kezedet, és jobban szeret téged, a jellemedet, szívedet, a benned lakó „jövendő feleséget”, mint a saját testrészét. ez nagy ígéret. remélem, mi is meg tudjuk tartani egymás felé.

zsidókhoz írt levél 13:4 „tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy; a paráznákat pedig és a házasságrontókat megítéli az isten.”

1 kor 7:9 „de ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.”

ma szentendrére bicikliztünk. meleg volt, elfáradtunk. leültünk a templom elé, a szokásos módon: én az ölébe. nem smároltunk, nem tapiztuk egymást. beszélgettünk. megjelent egy néni a templomajtóban. „menjenek innen, és ne itt enyelegjenek, ez egy templom.” még kiszaladt a szánkon egy „de mi csak beszélgetünk, és miért számít az, hogy ez egy templom, ez nem a szeretet helye?” című mondat, de aztán jobbnak láttuk eloldalogni. kicsit bánt ez a dolog. hogy akar fiatalokat istenhez vezetni, tanítani egy hívő asszony, ha leordít másokat, általánosít, és egyáltalán: goromba. fáj ez a kettősség.

hazafele menet még megálltunk egy újságosnál, és vettünk egy esküvői magazint. az idős néni elvette a pénzt, és kedvesen azt mondta: sok sikert kívánok hozzá.

isten a házasságszerző. megszerzi a legjobbat.

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://myjesus.blog.hu/api/trackback/id/tr79142752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

e. katka 2007.08.21. 16:01:04

egyrészről igazat adok annak, amit írsz...másrészt vitatkoznék vele..
süti beállítások módosítása