myjesus

pénteken ellátogattam a fodrászhoz: eladtam harminc centit a hajzuhatagomból, mivel már kezdett kezelhetetlen és terhes lenni… a fodrász hölggyel a szokásos kényelmes témákat feszegettük. kérdezgetett, én meg válaszoltam. meséltem neki, hogy két éve volt az esküvőnk, már akkor is hosszú volt a hajam… mondta, hogy ritka manapság, hogy menyasszonynak készítsen frizurát. „a házasság kiment a divatból” – konstatálta. eszembe jutott, hogy anno a körmös lány is ugyanezt mondta, neki is én voltam évekig az egyetlen „menyasszonya”.

a hétvégén azonban mindennek az ellenkezőjét élhettük át. két nagyon fiatal keresztény pár menyegzőjére voltunk hivatalosak. ők, úgy tűnik, nem adnak a divatra. :) a székesfehérváron házasságot kötött pár huszonévei elején jár. hiszik, hogy egymást istentől kapták, és erről egy kis videón beszéltek a ceremónia előtt. elmesélték, hogyan találkoztak jézussal, hogyan kértek hívő társat maguknak, és isten kérésének engedelmeskedve hogyan élték meg a jegyesség időszakát tisztán, szűzen.

a másik menyegzőt százharminc kilométerrel odébb rendezték meg, szintén két nagyon fiatal jegyessel: a lány talán tizenkilenc éves, és a fiú sem sokkal több. elképesztően sokan voltak az eseményen, és egy szívvel örültek a fiatal párnak, akik nem érdekből, nem kötelességből vagy családi nyomásra kötötték össze életüket, hanem, mert hiszik: a házasságot isten szerezte, azt két ember számára tervezte, és egy életen át tart. tudják (vagyis most még csak sejtik), hogy küzdelemmel, lemondással, önmegtartóztatással lesz kikövezve az az út, amelyen elindulnak… de abban is biztosak, hogy isten hűséges, és nem hagyja őket erejükön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírják azt viselni. (1 korinthus 10:13)

hogy teljes legyen az örömünk, vasárnap egy újabb meghívót kaptunk, nyarunk ötödik menyegzőjére. a két fiatal huszonéves négy éve jár jegyben. nem élnek együtt, és ezzel sokakat megbotránkoztatnak. (kérdezem én, ugyanez a méltatlankodó tömeg talán jobban örülne, ha ez a két ember nem szűzen várna egymásra, hanem abortuszra készülne, vagy hetente váltana párt?).

sok ember vár istenre. hogy tegyen csodát, lépjen közbe, javítson meg mindent. „isten ezért van, nem?” - kérdezik méltatlankodva, noha ők maguk semmit nem tesznek meg, amit isten kér tőlük, vagy ami neki tetszene. nemrég hallottam egy jó mondást: „mielőtt gyümölcstermésért imádkozol, ültess egy körtefát.” istent akkor „bírhatjuk tettekre”, ha mi is teszünk felé egy lépést. (körtefát ültetünk, hűen várjuk a társunkat, megbocsátunk annak, akinek kell, stb.). ha azt akarjuk, hogy isten cselekedjen valamit az életünkben, a legfontosabb, hogy hinnünk kell benne. aztán kérnünk kell őt. lehet, meg kell tennünk valamit, ami talán nem divatos, talán nem megszokott, de istennek tetsző. és isten ezt a feléje tett lépést tudja megáldani. egy imára tud felelni, de a hitetlen acsarkodásra, követelőzésre nem. egy tisztán megélt jegyességre tud felelni: szeretetet, erőt, kitartást és hűséget ad. ezek a fiatalok ma léptek egyet isten felé.

jakab 1:5-8 „(…) kérje istentől, aki szívesen ad mindenkinek, anélkül, hogy a szemére vetné, s meg is kapja, csak hittel kérje, egy csöppet sem kételkedve. mert aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket felkorbácsol és ide-oda vet a szél. az ilyen ember ne higgye, hogy bármit is kap az úrtól, hiszen a lelkében megosztott ember nem tart ki semmiben sem.”