megünnepeltük édes drágám harmincegyedik születésnapját. megvettem neki izráel utikönyvét (készülünk menni, remélem, kedvésbé lesz 'kalandos', mint a nászutunk), öntöttem neki - életemben először - egy piros, jázmin illatú, talp alakú szappant ('együtt a hosszú úton' mottóval), és kapott egy macit is, aki a mi fotónkat viseli a pólóján. :)

szerettem ilyen kis hülyeségeket készíteni embereknek. nem nagyon értékelték, ami engem letört, pedig hát csak őszinték voltak. "egy férfi nem vágyik ilyen kis infantilis baromságokra" - mondták, én pedig elhittem... nem kellett volna. amikor megtértem jézushoz, rájöttem, ezeknél a fickóknál azért nem "vágódtam be", mert másvalaki volt számomra elkészítve. valaki, aki illik hozzám, értékeli a "hülyeségeimet", vagy esetleg ő is hasonlóan fogja fel a dolgokat (ajándékozás, utazás, adakozás, lakás, öltözködés). és egyszer csak megérkezett az a férfi, aki nekem lett teremtve. ezt első pillantásra nem gondoltam volna (dániel több volt, mint nem szimpi, de aztán...), magam is meg voltam döbbenve, hogyan lehet valakibe ennyire beleszeretni. azóta közös dolgok tömegét fedezzük fel magunkban, és ez jó. ez tervszerű.

örülök, hogy mire ő jött, nem felejtettem el "magamat adni", kis baromságokat ajándékba elkészíteni, satöbbi... mert jött valaki, aki rácsodálkozó, hálás módon tudja fogadni. (hála istennek! a szó szoros értelmében hála neki!)

örvendek, hogy nem vesztettem el a reményt, hogy én is "kellek valakinek". hálás vagyok a reményért.

"isten azt akarja, hogy az ő bátorításának üzenete eljusson hozzánk, mert különben az elménket elsüketíti a körülmények dübörgése, szívünk ajtaja pedig bezárul a reménység előtt."