myjesus

szeretek együtt lenni a férjemmel. ahogy az angol mondja ez a „minőségi idő”, amelyet az ember együtt tölt a társával, családjával, nagyon fontos. ebből lehet táplálkozni a "rosszabb időkben", és ez segíti elő egymás megismerését. mindent szeretek a férjemmel csinálni: nevetni, biciklizni, filmet nézni, utazni, betegnek lenni, kutyát etetni, bevásárolni a teszkóban, vagy csak csendben ülni.

tegnap például az volt, hogy meglátogattam babát váró kolléganőmet, aztán este a szerelmem puzzle-ozott az asztalon, amelyet nekem készített jegyes korunkban, én meg hímeztem azt a képet, amelyet a rékának fogok adni, és amin a kisfia neve, születési dátuma, és „egyéb paraméterei” lesznek olvashatóak egy kismackó léggömbjében. :)

szóval, szeretek „alkotni” édes drágámmal. erről jutott eszembe az osztálytársam gondolatmenete, amelyet ebben a félévben tárt elénk valamelyik tréningen: isten nagy hatalmat adott azzal, hogy gondolkodó lénynek teremtett minket. egyedül az ember tud a földön kigondolni, eltervezni valamit, például egy épületet. aztán a tervét a többiek elé tárja, azok felépítik, és így az agyában lévő kép megvalósul. ha a megvalósítás (építés, lefestés, megvarrás, stb.) fázisát ki lehetne iktatni, akkor képesek lennénk arra, amire isten: szavunkkal teremteni. ezért „veszélyes” dolog a gondolkodás. sok mindent el lehet vele érni. isten naggyá tett bennünket azzal, hogy gondolatokat adott agyunkba (abba a szervbe, amelynek egyébként 99%-a éppen olyan, mint egy majomé vagy egy patkányé.)

zsoltárok 8:3-5 „mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, a melyeket teremtettél: micsoda az ember - mondom - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá? hiszen kevéssel tetted õt kisebbé az istennél, és dicsõséggel és tisztességgel

megkoronáztad õt!”