nagy öröm érte családunkat: anyóskámékkal és édes drágámmal vendégül láthattuk fóton a kolléganőm-barátnőm által évek óta istápolt árvákat. egy kis grillezést szerveztünk nekik, amit főtt kukoricázással és kutyadögönyözéssel egészítettünk ki.
még odafele tartottak, amikor barátnőm felhívott, hogy tartanék-e a gyerekeknek egy kis bibliaórát arról, hogy mennyire nem divatos, menő, vagy elfogadott az, amit ők mostanában csinálnak: az anyázás, az egymás sértegetése vagy szidalmazása.
egyből józsef története villant be, és a képes bibliát „szólítottam magamhoz”. noha ez a nyolc gyerek nem édestestvér (bár mindnek több édes- és féltestvére is van valahol egy-két román falu mélyén), mégis, mivel egy árvaházban laknak, testvérként tekinthetnek egymásra. egymásra vannak utalva, csak magukra és egymásra (no meg elkötelezett nevelőikre) számíthatnak, így még szomorúbb, hogy ilyen könnyen átadják magukat az egymás iránti gyűlöletnek és a haragnak.
megérkezésük után elfoglaltuk a hintát és még néhány széket. józsef történetét csak egy nagyfiú ismerte, a többieknek új volt. nem tudom, hogy az újdonság ereje, isten igéjének hangzása, egy ismeretlen ember mesélése, vagy mindezek együtt okozták-e, de érzetem, hogy a szívük teljes szélességében ki van tárva a bibliai történet előtt. az álomlátó józsef és gyűlöletet dédelgető testvérei szabadon besétálhattak a szíveikbe.
kemény dolog ez. olyan gyerekeknek, akiket eldobtak, kukoricán térdepeltettek, szíjjal vertek, az anyjuk elment kenyérért, és soha nem jött vissza… szóval, az élet legborzalmasabb oldalán élő kicsiknek „pont én” mesélek arról, mennyire fontos, hogy ne gyűlöljük a testvérünket, szüleinket, mert a harag megmérgezi az életet, és gyümölcsöt – agressziót, gyilkosságot, lelki nyomorúságot – terem. szellemileg szélsőségesen „kontrasztos”, de egyben csodálatos élmény volt a béke szigetén, egy virágokkal, zöld levelekkel és szeretettel övezett kertben arról beszélni nyolc kicsi „józsefnek”, hogy, bár szenvedhetünk a családunkban, isten velünk van, gondol ránk, és terve van velünk.
(külön öröm volt számomra látni byront, aki ugyan - ugatós-morgóssága miatt - alkalmatlan lett vakvezetőnek, de aki felhőtlenül, mindenféle hang vagy fenyegető mozdulat nélkül, a gyerekek kénye-kedve szerint futkározott a labda vagy éppen a boldogan sikoltozó kislányok után.)
zsoltárok 90:15 „vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőkhöz képest, a melyekben gonoszt láttunk.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.