kedves barátnőmmel újra életre hívtuk régi lídiás imaközösségünket. havonta jövünk össze, immáron másodszorra, és környezetünkért, „életünk jelenlegi és jövendőbeli szereplőiért”, házasságainkért és szolgálatunkért könyörgünk istenhez.
mivel ezen a mostani alkalmon elég sokat beszéltünk az (építő és romboló) beszédről, felvetettem neki, hogy tanulmányozzuk a jakabi levél idevonatkozó részeit. beleegyezett, és két különböző fordításból fel is olvastuk az igeszakaszt.
mondatról mondatra vettük végig, merengve azon, hogy mit jelenthet az adott rész, és hogyan alkalmazhatjuk azokat a saját életünkre.
annak ellenére, hogy imaalkalmunk elején sokat beszéltünk az elhívásomról, különösen az általunk nevelt vakvezető kutyáról, és a vele kapcsolatos problematikus időszakról, nem is tűnt fel rögtön, hogy micsoda erre vonatkozó vígasztalás található az általam választott bibliai szakaszban…
imatársam hívta fel rá a figyelmem: a biblia megüzente, hogy az ember minden állatot megszelídített már, így biztosan mi is képesek leszünk leendő vakvezetőnket megszelídíteni, leszoktatni az ugatásról, és a fel-felugrálásról.
a bátorító igerész így szól:
jakab 3:7 „mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.