nyaralni voltunk édes drágámmal. a balatoni „pihenést” azzal kezdtük, hogy két év után újra körbebicikliztük a balcsit. két nap alatt kétszáz kilométert tettünk meg. a jótékonysági bringatúra résztvevőinek száma a tavalyelőtti tizenhatról százhúszra szaporodott, az idei kedvezményezettek pedig a közlekedési balesetek kis sérültjei lettek.
a kétezernyolcas túrához képest sokkal tapasztaltabban nyomtuk végig a két napot. anno testünk fizikai erejének alakulására, végességére figyeltem, arra, hogy isten mit mutat meg ezzel kapcsolatban (hol a határ(om)? meddig mehetek el? hol kell még kitartani, és mikor kell már inkább segítséget kérni?)
idén pedig a színek mélységét mutatta meg... istennel ugyanis még a színeket is máshogy látom. az eddig nem túlságosan szeretett színt, a kéket, - melyet a haragos szürkétől a vidám türkizig bemutatott nekem - örökre a szívembe zártam... az ég, a víz, a virágok kékje benyomult a retinámon át az agyamba, és beleégett. tudtam, ezeket a pillanatokat sosem fogom elfelejteni. mert ez nem csak olyan magamban-gyönyörködős volt, hanem egy igazi tárlatvezetés, melyet isten tartott számomra hatalmas műtermében. szinte hallottam őt: „nézd csak! a víztükör sem egyforma kék, és nézd, az égen is hány meg hány árnyalata van! nektek festettem, tetszik?”
ha a nyaralásról képeslapot küldhetnék istennek, akkor ezt írnám: „kedves isten! üdvözletem küldöm a balatonról. minden csodálatos… de hiszen tudod. te tetted azzá. köszönöm, hogy megtanítottad a következő szavak igazi, mély jelentését:
ézsaiás 45:18 „ő, az isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek formálta…”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.