myjesus

"a szeretetben élők mélyre látnak, a reménységben élők messze látnak, a hitben élők mindent másképp látnak."

na, most szólj hozzá!

ők olvasnak engem:

free counters

kincsre leltem jézusban

Daisypath Anniversary tickers

2010.06.05. 12:14 sterretje

tárlatvezetés a temetőben

egy vidéki hamvasztó és temetkezési társaság nyílt napot szervezett. gondolhatnánk, hogy valami morbid viccről lehet szó, de nem: közel ötven érdeklődő jelentkezett, hogy elmenne megnézni, mi történik a holttest beszállításától az urnába tételéig. nem, ezek az emberek nem „idétlen” kamaszok voltak, akik jó heccnek tekintve a dolgot, elmentek röhögni egyet. felnőtt, érett emberek kérdeztek, vizsgálódtak, fényképeztek, merengtek, beszélgettek a temetőben. „azt hittem, majd nevetek ezen az egészen, mikor kijövök. tévedtem. minden tagom remeg” – mondta egy távozó.

 

a tárlatvezetés népszerűségéből nekem az jött le, hogy ebben a világban, ahol a halál tabu, és ahol a borzalmakról sem beszélni nem lehet, sem megnyugtató választ nem kap senki, az ember tanácstalanná vált a halált illetően. az „élvezd az életet, mert megérdemled” társadalmából kiveszett a szomorúság, gyász, részvét, együttérzés, halál kézzelfogható jelenléte, így mindenkit, aki találkozik vele, váratlanul ér, sokkol.

 

a bibliai időkben még gyászmenet síránkozott a megmaradt családtaggal, később a házból éjszaka is kiszűrődő petróleumlámpa fénye jelezte a falubelieknek: nagybeteg, haldokló van a családban. a gyászév fogalma sem ismeretes már, sőt szinte zavaró tényező a sok „boldog” ember között egy fekete ruhás szomorkodó. a kifejezéseinkből is kikopott a halál és az ezzel kapcsolatos szavak. „elaludt”, „elköltözött”, „elhunyt”, „néhai”… ma már csak „meghalt”, és többé akár meg se említsük, mert az is szomorúságot hoz a beszélgetésbe, noha nekünk kötelezően boldognak kell lennünk.

 

isten, akinek igazsága nem a körülményekhez képest, és csak egy adott korban érvényes igazság, hanem változatlan, és mindenkor igaz, azt mondja a halálról, hogy az egy elkerülhetetlen dolog. a halál utáni mennybéli életre pedig úgy lehet feltámadni, ha valaki az élete bármely (tehát akár az utolsó) pillanatában elhiszi, hogy bűnös, hogy jézus a megváltó, és, hogy ő képes elvenni minden bűnét, és rendezni a kapcsolatát istennel. aki ezen döntése után akár egy perccel is meghal, a mennybe fog jutni, mert isten így rendelte. jézus újbóli eljövetelekor pedig minden test (még a krematóriumban elporlasztott is) feltámad, a végső ítéletre, és aki jézust elfogadta, az a mennybe jut. bárki, bármikor elfogadhatja jézust, ez az egyén döntése és felelőssége. úgymond, szabadon választhatja a mennyet.

 

jános 5:24 „jézus mondja: bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.”

 

jános 3:36 „a ki hisz a fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a fiúnak, nem lát életet, hanem az isten haragja marad rajta.”

8 komment

Címkék: halál temető


A bejegyzés trackback címe:

https://myjesus.blog.hu/api/trackback/id/tr962058377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judit70 · http://janos738.blogspot.com/ 2010.06.06. 06:35:19

Igazából a halál fogalma az én szótáramban teljesen és ijesztően átíródott megtérésem után. Ami nagyon meg is rémített az az volt, mikor apukám meghalt kb. másfél hónap öntudatlan állapot után, amiben végig bejártam a kórházba, és etettem, masszíroztam, igét olvastam, hangosan imádkoztam, és dicsőítést énekeltem az ágya mellett. Elmondtam neki, hogy Jézus a megváltó, és remélhetően mindent, amit erről tudnia kell. Hittem és bizakodtam, hogy Isten felépíti, de nem így lett. Halála napján mindent ugyanúgy tettem, mint máskor. Elmentem a Lídia csoportba, és du a dicsőítésre is, és közben vártam, hogy egyszer csak rám tör a kín, a fájdalom az elvesztése miatt, de nem jött. Aztán furdalt a lelkiismeret, hogy milyen egy érzéketlen bunkó lettem, hogy nem szomorkodom, és megkérdeztem Istent, miért van ez? Válasza röviden, felszabadítóan és megnyugtatóan ennyi volt:Róm 14:17 Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm.18 Mert aki ezekben szolgál a Krisztusnak, kedves Istennek, és az emberek előtt megpróbált.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.06.07. 03:05:33

Jobb temetésre menni, mint buliba, mert a temetésen az ember meglátja hogy mi a vége, és elgondolkodik rajta.
Sok keresztényre is ráfér.

tónibácsi naplója 2010.06.07. 09:44:27

Győzött a Galileai
Julianus, aki római császár volt Kr. u. 360 - tól 363 - ig., rendeletbe foglalta, hogy a keresztyénséget törvényen kívül kell helyezni, és igyekezett azt elpusztítani. Egy idős keresztyén mellett elhaladva egy napon Julianus így szólt:
- Hol van most a ti Krisztusotok?
Az idős ember ezt válaszolta:
- Készíti a koporsót a római birodalomnak.
Végül a haldokló Julianus felkiáltott:
- Ó, Galileai, győztél!
Prédikálás útközben
Az Assisi Ferenc élete című könyvben szó van arról, hogy Assisi Ferenc egyszer meghívott egy fiatal szerzetest, hogy menjenek a városba és prédikáljanak. Nagy megtiszteltetésnek tekintve a meghívást, a szerzetes készségesen csatlakozott Ferenchez. Egész nap járták az utcákat, mellékutakat, sikátorokat és a külvárosokat. Sok száz emberrel találkoztak. A nap végeztével hazaindultak. Ferenc egyetlen egyszer sem prédikált a tömegnek, és nem beszélt senkinek az evangéliumról. Fiatal társa nagy kiábrándultsággal mondta:
Azt gondoltam, hogy prédikálni megyünk a városba.
Ferenc ezt válaszolta:
- Fiam, prédikáltunk. Prédikáltunk, amikor mentünk. Sokan láttak bennünket, és magatartásunkat élesen megfigyelték. Semmi haszna sincs annak, ha elmegyünk valahova prédikálni, amíg nem prédikálunk mindenütt, ahova megyünk.
Túlságosan elfoglalt emberek
Aki túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy imádkozzék, talán sokkal elfoglaltabb annál, mint ahogy Isten valaha is tervezte az életére vonatkozóan. Teremtő Istenünk úgy tervezte az életünket, hogy abban megfelelő helye legyen az imádkozásnak is napról napra, egy egész életen át.
"Ébredés!"
Az elmúlt években talán ezt a szót mondták ki a legtöbbet hívő körökben. A hívők sokasága kiált ébredés után. Akik valaha is részesei voltak ébredésnek, ma is nagy örömmel és hálával emlékeznek rá, és az ott nyert áldásokat egy életen át hordozzák magukban. Akik még soha nem éltek át ébredést, azok vágyva várják, hogy ez a csoda az ő életükben is megtörténjék. Az ébredés mindig Istentől jön, de nekünk embereknek meg kell fizetni az árát. A következő
történetek mind ebbe az irányba terelik a figyelmünket. Azt is megláthatjuk, hogy az egyik legfontosabb kulcs az ébredéshez az imádság.

Imádkozunk, de ...
- Mi ébredésért imádkozunk - mondta egy őszinte lelkületű istenfélő asszony - de talán nem várjuk gyermeki hittel.
Mások is imádkoznak, de vajon ki várja komolyan az ébredést? Aki kételkedik.... ne gondolja... hogy bármit is kaphat az Úrtól, viszont: nagy hatása van az igaz ember buzgó könyörgésének.
Fontos ma feltennünk a kérdést, hogy mi egyáltalán elkezdtünk-e már hittel imádkozni az ébredésért, vagy csak beszélünk ennek szükségességéről. És ha elkezdtük már az imádkozást, akkor igaz, őszinte hittel tesszük-e?

tónibácsi naplója 2010.06.09. 09:57:24

Charles Haddon Spurgeon igehirdetéseiből valók
- Amilyen igaz, hogy elektromos úton hírt adhatunk egyik kontinensről a másikra, amilyen igaz, hogy az égitesteket a vonzóerő törvénye uralja, olyan igaz az is, hogy az ima titokzatos, de valóságos erő.
- Az imának olyan nagy az ereje, hogy képes azt a kart megmozdítani, mely a világmindenséget mozgásba hozta.
- Az ima felövezi Isten vitézeinek derekát, hogy acélozott inakkal és bátor elszántsággal indulhassanak harcba.
- Az ima a hívő gyermek gügyögése, a küzdő hithős diadalkiáltása és a haldokló szent hattyúdala.
- Az ima kulcsával kinyílik a menny tornáca és bezárul a pokol kapuja. Az ima a hit lehelete.
- Az ima hasonlít Mózes felemelt karjához, mely nagyobb kárt tett az ellenséges amálekitákban, mint Józsué kardja.
- A vámszedő fohásza Istenem, légy irgalmas hozzám bűnöshöz csodálatos ima. Valaki szent sürgönynek nevezte, és valóban, ez a könyörgés annyira szabatos, tömör és mentes a felesleges szótól, hogy bízvást annak mondhatjuk.
- Az imának a súlya számít, nem a hossza. Némely ima olyan hosszú, hogy szinte megfullad a szavak takarója alatt. Az imánk elég hosszú, ha Isten trónjához felér; ha nem ér odáig, az sem használ, ha órákig tart.
- Sokan azt mondják, hogy bármikor lehet imádkozni. Tudom, hogy lehet, de attól tartok, hogy az, aki nem imádkozik rendszeresen, nagyon ritkán imádkozik.
- Nem lehet túl gyakran imádkozni. A hivő szívnek annyira természetévé válik az imádkozás, mint a mágnestűnek a tulajdonsága, hogy észak felé vonzódik.
- A fa nem hullatja gyümölcsét mindig az első rázásra. Rázd az isteni ígéretek fáját, míg a meghallgatás gyümölcse az öledbe nem hullik.
- Aki másokért imádkozik, Krisztussal együtt ténykedik, mert ő is esedezik másokért a mennyei Atyánál.
Kedves testvérem, barátom. Kívánom, hogy -e gondolatok segítsenek végignézni imaéletedet. Ha úgy látod, hogy szükséges rajta változtatnod ne késlekedj hanem azonnal tedd meg. Ha imaéleted Isten akarata szerint éled, akkor ez számodra áldások forrásává lesz.
Új élet
Isten megtérésre hívó szavát hallgatta egy ember egy nagy evangelizációs alkalmon. Másnap már korán reggel elment munkaadójához, megkeresve őt, átadott neki egy aranyórát mondván, hogy nyolc évvel ezelőtt lopta el tőle, azóta viselte, de most visszaadja és bocsánatot kér tőle.
- Miért adja éppen most vissza? - kérdezte a tulajdonos.
- Tegnap este megismertem az Üdvözítőt, azért első dolgom, hogy visszaadjam, amit Öntől elloptam. Ha beszélhettem volna tegnap este Önnel, már akkor visszahoztam volna.
..Ha figyelünk Istenre, ő megadja nekünk, hogy észrevegyük a bizonyságtételre alkalmas lehetőségeket. Sokszor leleményességünk is hozzájárulhat ahhoz, hogy minél több embernek tudjunk szólni a bűnből való szabadulás útjáról
---Krisztus vére megtiszít a bűntől
Egy lelkipásztor bibliája végén három lap volt: egy fekete, egy piros és egy fehér. Amikor akár hívei, akár az érdeklődők tanácsot kértek tőle lelki dolgokban, ezt mondta:
- Íme, ilyen fekete volt a lelkünk - mutatott a fekete színre -, s Jézus vére, mely ilyen piros - itt a piros színre mutatott -, ilyen fehérre mosta életünket - s az érdeklődő felé tárta a fehér lapot.
..A sok fényözö pompa közepette, ami különösképpen jellemző erre a világra, felvetődhet mindannyiunkban a kérdés, hogy mennyire tudunk fénykedni a világban azon a helyen, ahová Isten helyezett? A következő sorok segítenek ennek e kérdésnek a megválaszolásában.
"Úgy fényljék a ti világosságotok..."
Csodálatos, hogy az ásványok között a legkeményebb a gyémánt, s egyszersmind a legértékesebb és legcsillogóbb is.
Van-e bennünk ilyen szilárdság, ilyen erő és ilyen állhatatos kemény jellem és ragaszkodás Jézus iránt? Tudjuk-e így ragyogtatni életünkkel a Jézustól nyert fényt, értéket és lelki kincseket? Ha igen, akkor, mint igazak, fogunk fényleni az ő országában, és már itt visszatükrözhetjük az ő Isteni képét, az ő megváltó szeretetének soha el nem halványuló dicsőségét.
A Szentlélek vezetésének engedve töltsük be küldetésünket, és így a mindenkori ünneplésünk nem külsőségekből, hanem belső igaz boldogságtól lesz áthatott.

tónibácsi naplója 2010.06.15. 13:55:53

Minden negatív dolog esetén azt kell mondanunk magunknak, hogy Istennek van mindenre egy pozitív válasza.
Azt mondod: Ez lehetetlen.
Isten válasza: Minden lehetséges. (Lukács 18,27)
Azt mondod: Túl fáradt vagyok.
Isten válasza: Nyugalmat adok neked. (Máté 11,28-30)
Azt mondod: Senki sem szeret igazán
Isten válasza: Én szeretlek. (János 3,16) (János 13,34)
Azt mondod: Nem tudom tovább folytatni.
Isten válasza: Az én kegyelmem elég ehhez. (2 Kor. 12,9) (Zsolt. 91,15)
Isten válasza: Vezetni fogom lépteidet. (Péld. 3,5-6)
Azt mondod: Nem tudom a dolgokat megvalósítani.
Azt mondod: Nem tudom megcsinálni.
Isten válasza: Mindent meg tudsz csinálni. (Fil. 4,13)
Azt mondod: Nem vagyok képes.
Isten válasza: Én képes vagyok. (2 Kor. 9,8)
Azt mondod: Nem éri meg.
Isten válasza: Miattam megéri. (Róma 8,28)
Azt mondod: Nem tudok megbocsátani magamnak.
Isten válasza: Én megbocsátok neked. (1 János 1,9) (Róma 8,1)
Azt mondod: Nem tudom megvalósítani.
Isten válasza: Betöltöm minden szükségedet. (Fil. 4,19)
Azt mondod: Félek.
Isten válasza: Nem a félelem szellemét adtam neked. (2 Tim. 1,7)
Azt mondod: Mindig aggódom és reményvesztett vagyok.
Isten válasza: Vesd minden gondodat RÁM. (1 Péter 5,7)
Azt mondod: Nincs elég hitem.
Isten válasza: Mindenkinek adok hitet a saját mértéke szerint. (Róma 2,3)
Azt mondod: Nem vagyok elég okos.
Isten válasza: Bölcsességet adok neked. (Péld. 2,6) (1 Kor. 1,30)
Azt mondod: Egyedül érzem magam.
Isten válasza: Sosem foglak egyedül hagyni, vagy elhagyni téged. (Zsid. 13,5)

tónibácsi naplója 2010.06.24. 11:20:08

Máté evangéliuma 6. fejezet
Az alamizsnálkodás
Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál.
Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat.
Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. 4Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.
Az imádság
Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.
Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.

A miatyánk
Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak!
Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek.
Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved,
jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,
s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vigy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.
Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek.
De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.
A böjt
Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.
Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat,
hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.
A kincsgyűjtés
Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok!
A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok!
Ahol a kincsed, ott a szíved is.
A világosság
A test világa a szem. Ha szemed ép, egész tested világos.
De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?
A két úr szolgálata
Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.
A gondviselés
Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál?
Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk?
Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik?
Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak,
mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül.
Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább?
Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk?
Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van.
Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!
Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.

tónibácsi naplója 2010.06.25. 13:39:04

Máté evangéliuma 7. fejezet
Az ítélkezés
Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!
Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni.
Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?
Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van?
Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!
A szent dolgok
Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket!
Az álhatatos ima
Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!
Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.
Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle?
Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót?
Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.
Az aranyszabály
Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták.
A szűk kapu
A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz - sokan bemennek rajta.
Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.
A hamis próféták
Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.
Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e tövisek közül szőlőt vagy bogáncsról fügét?
Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt.
Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt.
Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.
Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket.
Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon:
Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? -
Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!
Hasonlat a sziklára épített házról
Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.
Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált."

tónibácsi naplója 2010.06.27. 20:42:08

Máté evangéliuma 7. fejezet
Az ítélkezés
Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!
Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni.
Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?
Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van?
Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!
A szent dolgok
Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket!
Az álhatatos ima
Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!
Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.
Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle?
Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót?
Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.
Az aranyszabály
Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták.
A szűk kapu
A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz - sokan bemennek rajta.
Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.
A hamis próféták
Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.
Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e tövisek közül szőlőt vagy bogáncsról fügét?
Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt.
Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt.
Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.
Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket.
Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon:
Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? -
Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!
Hasonlat a sziklára épített házról
Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.
Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált."
süti beállítások módosítása