Rick és Nick
A hideg, szegényes kunyhóban kuporgott Nick. Reszketett a hidegtõl. Várakozva nézett az ajtó felé, ami tulajdonképpen már nem is ajtó volt, hanem csak egy-két deszka. Ezek a fadarabok legalább egy kicsit védték a széltõl és a kóbor kutyáktól. A szél süvítésén kívül teljes csend volt, hallani csak gyomra korgását lehetett idõnként. Nick már azt sem tudta, mióta vár. Öt perce, vagy egy órája? Végre mozgást hallott odakint és felugrott:
„Te vagy, Rick?” Aztán meghallotta bátyja hangját. „Igen, én vagyok, nyisd ki gyorsan!”
Rick már nagy, nyolc éves. Boldogan vett elõ nadrágzsebébõl egy darab kenyeret, majd ünnepélyesen megszólalt: „Ma ünnepelünk! Nézd, mit hoztam.!” Ezzel a másik zsebébõl elõkerült egy darab kolbász. Rögtön elkezdtek enni és boldogok voltak, hogy ilyen sok ma az étel. Valóban igazi ünnep. Tele szájjal kérdezte a kis ötéves: „Honnan szerezted ezt a sokat?”
„Nem mindegy!? Az a fõ, hogy jól lakjunk! Ugye?”
Nick észre sem vette, hogy Rick hangja megremegett és idegesen tömött egy darab kenyeret a szájába.
Hamarosan mindketten vidámak lettek. Jó érzés volt a tele pocak. Mivel lassan besötétedett, lekuporodtak aludni. Villany nem volt a „házban”. Élvezettel burkolóztak a piszkos takarókba és hamarosan elaludtak. Nyugtalan volt az éjszaka. Rick sokat forgolódott, idõnként felébredt és ijedten hallgatózott. Az öreg viskó szinte remegett a szélben. Minden recsegett és ropogott. „Én már nagy vagyok, vigyáznom kell az öcsémre....csak legalább már kivilágosodna....” A kis Nick hozzábújt álmában. Testvére közelsége jól esett Ricknek, így újra el tudott aludni.
A nap már magasan állt, mire felébredt a két kisfiú. Nick teljes bizalommal volt bátyja felé, és ilyen ragyogó napsütésben Rick is újra bátornak érezte magát.
„Gyere Nick, ma együtt megyünk koldulni. Talán összeszedünk annyit, hogy újra jól lakjunk.”
Reggeli nem volt – mint már elég sokszor – a tegnapi vacsorából egy morzsa sem maradt.
Ebben a városrészben sok szegény élt. Itt nem sokat lehetett koldulni. A két fiúnak messzebbre kellett gyalogolni, ahol a gazdagok laktak. Ma a városközpontba indultak szerencsét próbálni. Az áruházak között sokan jártak az utcán, de az emberek siettek, legtöbben észre sem vették a fiúkat. Kevés pénzzel a kezükben indultak a pékhez, egy kis kenyeret vásárolni.
„Nem számít, Rick” - próbálta a kicsi vigasztalni bátyját. „tegnap sokat ettünk, és biztos holnap is olyan sok lesz!!!” karjait a levegőbe lendítette, hogy megmutassa, milyen sokra gondolt.
Fáradtan bandukoltak hazafelé. Előttük egy fiatal nő ment az utcán, akinek néhány alma kandikált ki a táskájából. Egész jól lehetett látni. Hirtelen megpróbált Rick kilopni egy almát a táskából. A nő észrevette és ugyanolyan hirtelen megfordult. Rick pánikba esett: „biztos rendőrt fog hívni” – és máris el akart rohanni, kisöccsét kézen fogva, de nem jutott messzire. Alig két lépés után a felnőtt nő erősen markolta a karját. „Na, te kisfiú, de nagyon éhes lehetsz!” Rick sírós hangon kérdezte: „Most rendőrt fog hívni?” A kis Nick meg sem szólalt, csak zokogott. Az idegen nő viszont szokatlanul kedvesen beszélt: „Neked adom ezt az almát, és még egyet hozzá, a testvérednek.” A két kisgyereknek nyitva maradt a szája a csodálkozástól. Ilyet még nem értek meg soha. „Hogy lehet egy felnőtt ember ilyen kedves hozzánk? Az nem is létezik!” Mintha féltek volna, hogy visszaveszik tőlük az almát, gyorsan a nadrágzsebükbe süllyesztették, és elrohantak. Csak otthon, a viskónál jutottak újra lélegzethez. A korhadt deszkák mögött, amikor biztonságban érezték magukat, felfalták az almákat.
„Te, Rick, úgy szeretném ezt a nénit viszontlátni.”
„Én is, de semmit sem tudunk róla.” Rick elszomorodott. Újra fellángolt benne a vágyakozás édesanyja után. Már egy örökkévalóság telt el azóta, mióta meghalt, apjáról pedig semmit sem tudott. De erős akart lenni. Kistestvérének szüksége volt rá.
„Ez a néni úgy emlékeztet anyukára. Ugye, teljesen úgy néz ki?” – kérdezte halkan a kicsi.
Másnap ugyanazon az útvonalon mentek koldulni, és remélték, hogy újra találkoznak a kedves nénivel, de hiába. Napokig reménykedtek, és mindig újra csalódtak. Egyik nap kevés pénzzel a zsebükben, fáradtan, éhesen baktattak hazafelé és már nem is számítottak semmiféle segítségre. Ekkor megláttak valakit, aki közeledett feléjük. Mindketten sejtették: ö az. Ahogy viszont közelebb ért, hirtelen megszólalt Rick: „Biztos meg sem ismer, és ha mégis, mit akarunk tőle egyáltalán?! Gyere, inkább tűnjünk el!” De késő: már ideért. Mind a két gyereknek adott egy almát. Rick örült neki, de mégis kényelmetlenül érezte magát.
„Hol laktok?” kérdezte a kedves hang. Rick nem akarta megmondani. „Elárulni a rejtekhelyét? Nem! Azt mégsem lehet!” Legszívesebben újra elszaladt volna, de már nem bírt. Nick elkezdett csevegni, és bizalommal megfogta a néni kezét. Ö pedig elindult a gyerekekkel a rejtekhely felé. Útközben azt kérdezte Ricktöl:
„Tudsz olvasni?”
Rick elvörösödött, szégyenlősen válaszolt:
„Csak egy kicsit.”
Közben megérkeztek a fiúk „házához”, ahol folytatódott a beszélgetés:
„Nem számít. Majd még megtanultok mindketten írni és olvasni. Ma viszont már mutatok egy képet.” Egy nagy szív volt látható egy darab papíron, és a szívben egy kereszt.
„Ez egy rejtvény. Gondolkozzatok rajta, hogy vajon mit jelent. Holnap újra eljövök. Ha addig nem tudjátok megoldani a rejtvényt, elmagyarázom.”
Másnap el is jött, ahogy megígérte, és beszélt Isten nagy szeretetéről, és arról is, hogy Jézus elvállalt helyettünk minden büntetést. Rick boldog volt, mikor ezt hallotta: van valaki, aki megérti öt, és még a tartozását is kifizeti. Eszébe jutott az a sok lopott étel, ami miatt éjszakánként annyira félt. Ez minden elmúlt!!! De jó!!!
„Ne menj el többé!” könyörgött a kis Nick – és ekkor mintha álmodtak volna, a legszebb választ kapták:
„Itt maradok nálatok. Veletek akarok lakni.”
Rick és Nick tudta egyszerre: most végre itthon vagyunk. Nincs többé félelem, nincs éhség, nincs piszok és szemét! Minden jó lesz.
Törött cserép
Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt? s mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig volt ez így, nap mint nap, a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a hibátlan edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen látta el a feladatát. De a szegény törött cserép szerfölött szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy az ösvényen a virágok csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.
A legjobbakat kívánom az összes törött cserép barátomnak!
Minden jót!
Boldog ember

Boldog ember az, ki bűnt nem ismer,
Kinek vétke már elfedeztetett.
Néki az Úr bűnt már nem tulajdonít,
Lelkében csalárdság nincsen.

Míg elhallgattam megavultak csontjaim,
Napestig jajgattam, könnyeztem.
Éjjel, nappal éreztem kezeidet
Szívemre, lelkemre nehezedett.

Vétkemet bevallottam,
Bűnöm nem takargattam,
S Te elvetted rólam a bűneim terhét,
Szabad, tiszta szívet adtál nekem.

Vétkemet bevallottam,
Bűnöm nem takargattam,
Boldog ember az, kinek szíve bűntelen,
Lelkében csalárdság nincsen.

ZSOLTÁR

Égi Atyám, most, hogy fekete felleg
borult az igaz útra s tébolyogva
járok, s alattam süpped a morotva,
e siralmak völgyén, ím esdekellek:

igazgasd lépteim, s te szent kegyelmed
lámpását gyújtsd fel bennem, hogy lobogva
égjen, s az ösvényt újra megmutassa,
melyet bolyongó lelkem elfelejtett.

S mielőtt behavazná a sivár tél
e fürtöket, s napom gyarló világát
a végleges sötétség el nem oltja:

add, hogy lábaim utad megtalálják,
s öltözködvén kéklő mennyei tollba,
Uram, legeltess, Uram, adj te kvártélyt!

(Jékely Zoltán fordítása)

Szerző: Jean-Antoine de Baif

Jean-Antoine de Baif (francia, 1532-1589):
ZSOLTÁR

A hegyek csúcsán kutató szememmel
föltekintettek: van-e még segítség?
Óh, segítséget csak az Úr, az ég s föld
Istene küldhet.

Ő ügyel rá, hogy soha lábad itten
meg ne csusszanjon. Soha ő nem alszik.
Ő ügyel rád és soha, míg a föld él,
nem fog aludni.

Éberen virraszt a vak éjszakában,
őrzi Izraelt. A nagy Isten, Ő nyújt
pajzsot és árnyat te föléd is; egyre
jobbodon áll ő.

Dél-verő izzó ragyogása, kétes
fénye a holdnak neked ím nem árthat;
mind a veszélytől Uram ím megőriz:
lelkedet óvja.

Amidőn bentről kifelé felindulsz,
amidőn kintről befelé törekszel:
véd ezentúl és megelőz akárhol
mindig az Isten.

(Illyés Gyula fordítása)

A 4 LEGFONTOSABB IGAZSÁG, AMIT TUDNOD KELL!

1. Isten szeret téged, és csodálatos terve van az életeddel!
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” /János 3,16/

2. Az ember bűnössé lett, mert elfordult Istentől, és nem hallgatott rá.
Ezért elszakadt Tőle, és nem tapasztalta meg szeretetét, és életére vonatkozó tervét.
„Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.” /Róma 3,23/

3. Jézus Krisztus, Isten egyetlen megoldása az ember bűnére.
Általa megismerheted és megtapasztalhatod Isten szeretetét, és életedre vonatkozó tervét.
„Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” /Róma 5,8/

4. Bűnbánatot kell tartanunk, és személyesen el kell fogadnunk Jézus Krisztust
életünk Urának.
Csak így ismerhetjük meg Isten szeretetét, és életünkre vonatkozó tervét.
„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az Ő nevében.” /János 1,12/

Már most megismerheted Istent, ha hittel így imádkozol:

„Úr Jézus, szükségem van Rád!
Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten!
Kinyitom az életem ajtaját, és elfogadlak Téged, mint Megváltómat és Uramat.
Kérlek, bocsásd meg minden bűnöm, és foglald el életem trónját!
Köszönöm, hogy örök életet adsz nekem!
Kérlek, formálj olyanná, amilyenné akarod, hogy legyek!
Ámen!