myjesus

én még a „kereszténység térképén sem voltam”, amikor a édes drágám (aki még akkor nem volt az…) már tiltott, csempészett keresztény irodalmat olvasott vagy nézett, és amikor anyósom (aki még akkor szintén nem volt az...) az éj leple alatt indult vasárnapi iskolai tanítóknak rendezett továbbképzésre. tudom, furán hangzik, de egy kicsit sajnálom, hogy ennek én nem lehettem részese, és romantikus vágyódással gondolok vissza azokra az időkre, amikor még megtörténhetett az, amit a palánta misszió hírlevelében olvastam:

„béres jános, 1964-től kezdve 25 éven át duplafenekű barkasszal járta a határokat, úgy 135 alkalommal csempészett bibliákat a szovjetunióba, illetve romániába. tízezrekre rúg a példányszám. ezidőtájt ezekben az országokban nem volt biblia-nyomtatás. ha valakinek isten igéjét szerették volna odaadni, kettőt tehettek: vagy másoltak neki bibliát – no, nem fénymásolóval, pláne nem nyomdagépen, hiszen ezek elérhetetlenek voltak, és börtön is járt volna érte, hanem írógéppel, 7-8 indigó segítségével, jobb esetben, vagy, ha még ilyenre sem volt lehetőség, akkor kézzel. az ilyen becsempészett bibliák sokszor drágábbak voltak az aranynál is, és a megtért emberek legnagyobb vágya gyakran az volt, hogy egy-egy ilyenhez hozzájussanak. béres jános élte át egyik alkalommal, hogy amikor a határt átlépték a szovjetunióban, két kocsi szegődött melléjük. nem jó szándékú, hanem akadályozó kísérőkként mentek előttük és mögöttük. akárhová nem lehetett akkoriban eljutni, és ők váltig próbálták a „kapcsolatoknak” átadni a náluk lévő anyagot (bibliákat), de ez, a lelepleződés veszélye miatt, képtelenségnek tűnt. már-már kétségbeejtővé vált a helyzet. egy erdő mellett megálltak, jelezték „kísérőiknek”, hogy most meg kell etessék gyermekeiket, úgyhogy várakozás lesz, s a kísérők óvatosságát kijátszva, ételkészítés ürügyén ügyesen kipakolták és az erdő szélén elrejtették a náluk lévő „csempészárut”. megkönnyebbültek, de most aztán indult az imádság, hogy jó sorsa legyen az erdőben elhelyezett bibliáknak! s a következő faluban, hirtelen, a szent lélek felhívta figyelmüket két nénire, akik sétáltak az út mentén. vasárnap reggel volt. biztos, hogy istentiszteletre mennek. gyorsan megálltak, és még mielőtt „kísérőik” megakadályozhatták volna őket ebben, beszédbe elegyedtek, megtudták, hogy a két néni hívő, s egy közeli gyülekezetbe jár. pillanatok alatt elmagyarázták nekik, hol találják meg a kincset érő szállítmányt, az erdő szélén elrejtett bibliákat.

isten így gondoskodott egy vidéki gyülekezetről, ahová emberei eredetileg nem is tervezték, hogy igét juttatnak.”