myjesus

egy ember egyszer elment halászni. kitartóan gubbasztott a vízparton, mígnem meglett állhatatos munkája eredménye: kifogta az aranyhalat! az aranyhal így szólt hozzá: „könyörülj rajtam! dobj vissza, kérlek, és teljesítem három kívánságodat!” a szegény ember engedett a kérésnek, és visszadobta a halat a vízbe. az aranyhal hű maradt ígéretéhez, és némi izgatott lubickolás után a habokban, a felszínre jött, hogy teljesítse a halász kívánságát. „azt kívánom”, mondta a halász, „hogy én legyek a falu leggazdagabb és legbefolyásosabb embere!” ahogy ezt kimondta, ott találta magát egy óriási kúriában, előtte terített asztallal, amely zsúfolásig meg volt rakva finomabbnál finomabb falatokkal. az asztal körül számos szolga sürgött-forgott, akik mindenben a kedvét keresték, és a szavait lesték, hogy kéréseit teljesítsék.

így éldegélt a halász egy ideig, dőzsölésben, nagy jókedvben, mígnem egy nap a tenger felé vitt az útja. ráérősen sétált a tengerparton, amikor a hullámok között egyszer csak fölbukkant az aranyhal. „teljesítettem a kívánságodat, mert jó voltál hozzám, és visszadobtál. de mondd csak, elégedett vagy-e?” a halász így felelt: „mindenem megvan, amit az ember kívánhat. hatalmas, héttornyú házban lakom, ahol jó néhány szolga teljesíti kéréseimet. az egész falu elismer, és nagyra tart. mégis milyen jó lenne, ha még nagyobb házban lakhatnék, még nagyobb pompával lehetnék körülvéve, még több szolga dolgozna nekem, és még több ember nézne fel rám! azt kívánom, bárcsak én lennék a király!” ahogy ezt kimondta, azonnal egy palotában találta magát, egy óriási tükörteremben, előtte végtelenül hosszú, terített asztallal, amely roskadozott az ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb ételektől és nemesebbnél nemesebb italoktól. az asztal körül beszélgetés folyt, amelyben az ország vezető tisztségviselői mellett távoli országokból érkezett elöljárók vettek részt. az asztal mellett díszes ruhába öltözött szolgák egész hada teljesített szolgálatot, akik nemcsak királyuk szavait és mozdulatait lesték, hanem királyuk minden egyes vendégének szavait is. a király szórakoztatására a terem túlsó végében kialakított színpadon színjátszó csoport készült életük vélhetően leglátványosabb, élőzenével kísért előadására, amelynek érdekében egy hatalmas filharmonikus zenekar hangolt a külön erre a célra kialakított, a színpad mellett meghúzódó zenekari árokban.

így élt a halász, királyként, örökös dínom-dánomban, nagy vigassággal, mígnem egy nap ismét a tenger felé vitt az útja. mivel a király a testmozgás híve volt, hivatalos teendői elvégzése és a szórakozás mellett mindig örömmel szakított időt egy tengerparti sétára. egy nap, amint így a tengerparton sétált, a hullámok között egyszer csak fölbukkant az aranyhal. „teljesítettem a kívánságodat, mert jó voltál hozzám, és visszadobtál. de mondd csak, elégedett vagy-e?”- kérdezte ismét az aranyhal. a király így felelt: „mindenem megvan, amit az ember csak kívánhat. pompázatos palotában lakom, ahol temérdek szolga fáradozik jólétemen. mindemellett számos egyéb rezidenciám is van, szerte az országban, istállóim, saját tenyésztésű, nemes lovakkal, állatállományom és földemnek termése pedig messze földön híres és keresett. az egész ország elismer, és nagyra tart. mindenki az ismeretségemre vágyik, társaságomat és támogatásomat igénylik az ország határain belüliek, és a határainkon túliak is, szerte a világon. mégis milyen jó lenne, ha még többen dicsérnének engem, szolgálnának nekem, és még nagyobb országom, hatalmam és dicsőségem lenne! azt kívánom, bárcsak én lennék az isten!” ahogy ezt kimondta, hirtelen furcsa látványban lett része. nagyokat pislogott, mert sötét volt, és nem látott messzire, de körbenézve egy pici, fűtetlen helyiségben találta magát, körülötte számos állat, ló, szamár, kecske, és juh pihent. orrát szalmaillat csapta meg, a szamár felbőgött. ezzel ő is sírva fakadt. ott találta magát bepólyált kisgyermekként a betlehemi istállóban!

filippi 2,3-11: „semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. az az indulat legyen bennetek, ami krisztus jézusban is megvolt: mert ő isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. ezért fel is magasztalta őt isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy

jézus krisztus úr az atya isten dicsőségére.”