egy dolog miatt vártam már, hogy ősz legyen: újra mehettem iskolába. esett az eső, ilyenkor a „legjobb” biciklizni, úgyhogy eltekertem a benczúr utcába. idén újra tanít az a tanár, akinek már a megjelenésétől is rettegek, de a tudása előtt meg csodálattal állok. jézus nemzetségtáblájáról beszélt. arról, hogy vannak közöttük gyilkosok, meg parázna asszonyok, és, hogy egy király családfája lehetne ennél előkelőbb is, az utókor mégsem érezte, hogy érdekből kozmetikáznia kellene. miért nem? mert jézus mindenkié. a szegényeké, a bűnösöké, a mindennapi embereké. nem csak a gazdag, steril-elit-példaértékű családi kötelékekből érkezetteké.

isten nem azoknak szánja csodáit, akik megérdemlik, hanem mindenkinek, aki megnyitja magát, aki hisz, és aki befogadja. legyen az akár bűnös, szegény, vagy nem jó családból való. az előadást az a tény zavarta meg, hogy a hősök terén már forrongtak az emberek, így szélnek eresztettek bennünket is. átbicikliztem a kommandósok csoportján, a zászlótengeren, és örvendeztem, hogy életemet nem itt, hanem egy olyan országban kell leélnem, ahol a királyt szeretik, ahol a vezető mindenkinek a javát szolgálja, és ahol az uralkodó mindenkié.

zsoltárok 45:6-7 „trónod oh isten örökkévaló; igazságnak pálczája a te királyságodnak pálczája. szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot.”