myjesus

szombaton iskolában voltam. szeretek teológiára járni. nem nagyképűségből mondom, de valóban hobbiból járok ide szombatonként. ha sikerül végigcsinálnom, ez lesz a harmadik diplomám, szóval már tényleg csak szerelemből csinálom, nem görcsösen. istent megismerni, a bibliát tanulmányozni így, irányított formában nagyon kellemes.

persze itt is vannak olyan órák, amelyek nem sokat érnek majd a mindennapokban. pl. most volt himnológiánk pali bácsival. mivel nem vagyok baptista, ezért a bapti dalok énekelgetése (ezt csináljuk himnológia órán) konkrétan értelmetlen az életemre nézve.

valami mégis a székhez ragasztott, mikor ez a kis öreg, ferdén gombolt mellénykében, fordítva megkötött nyakkendőben, hatalmas sebtapasszal az arcán beszédre nyitotta a száját. a világháborúról beszélt, és isten szabadításáról. arról, ahogyan karácsony napján költözniük kellett egy lakásból az édesanyjával. másnap az elhagyott házba bevert egy bomba. isten szabadította meg őket. és akkor is, amikor a rendszeresen megtartott istentisztelet után elhagyták a gyülekezeti helyet, és az ajtó becsukása után visszanéztek, de már nem volt terem: abban a pillanatban szétvitte egy gránát.

a csöviszállón nemrég felhívott egy öregember. mondta, meséljek neki valami szépet. csak lestem, ez meg mit akar. mondta, nincs senkije, nem szól hozzá senki, sz—rt se ér az élete. mondtam neki, azért ér valamit az élete, mert tanulhatunk belőle: az étel és az élet megbecsülését, alázatot és tiszteletet. vigasztalhatatlan volt. pedig szükségünk van rájuk, élő törénelem-, erkölcs- és illemtankönyvekre.

isten ezt mondja róluk:

3 mózes 19:32 „az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orcáját becsüld meg, és félj a te istenedtõl.”

zsoltárok 71:9 „ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem!”

öreg ember nem vén ember.