myjesus

ha a tévében, a filmekben valamikor is bibliai „idézetet” hallunk, akkor az nagy valószínűséggel a huszonharmadik zsoltár, és általában temetéseken kántálják. „az úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. füves legelőkön nyugtat engem, hűs vizekhez terel…” úgy állítják be, mintha ez a rész a halálon túli létről szólna, amikor már „az örök vadászmezőkön” vándorlunk… pedig jelen, földi életünket írja le ez a zsoltár: az ember, aki istenbe helyezi a bizalmát, mindent megkap, ami az élethez kell, és még ha a mélységekben jár is, emberfeletti béke van a szívében.

ezt a zsoltárt választotta egyik gyülekezeti társam, hogy egy konferencia prológjaként elénekelje. zsúfolásig telt terem. visszafojtott lélegzetek. a férj már a zongora mellett ült, mellette csendesen mosolygó kisfia… felesége kissé elpirulva, izgatottan próbálta a nagyobbik fiút a nézőtéren hagyni, de az szorosan követte őt a zongoráig. így esett, hogy a szólóének családi vállalkozás lett: a házaspár és a két kisfiú ott csoportosult a hangszer körül.

olyan volt, mintha az egész életük zajlott volna le ott, egy néhány perc alatt. a férfi szelíden, méltóságteljesen játszotta élete dallamát. tökéletes és tehetséges volt a dallam, valami mégsem volt az igazi. ekkor lépett be a felesége, aki szorosan mögötte, jól artikulált éneket dalolt bele férje játékába. ketten tették életük énekét teljessé. mindegyik szép volt egymagában is, de tökéletes csak így lett: együtt. a nő rendíthetetlenül énekelte, hogy az úr az ő pásztora, ő a mindenre elég, aki kirendeli a szükségest, és, még ha a halál árnyékának völgyében jár is, nem fél a gonosztól, mert a pásztor sosem hagyja őt őrizetlenül. a két gyerek huncut mosollyal vette őket körül, hol áhítattal hallgatva a szülőket, hol türelmetlenül mocorogva… jól „játszották szerepüket”: a gyermekek gondtalanul, izgágán zsizsegnek a szülők körül, mindaddig, amíg fel nem nőnek. gyermekkoruk, életük és jellemük viszont csak akkor lesz stabil, ha ez a két ember mindig ott énekel "felettük", egységben, szorosan egymás mellett állva, szemüket a jó pásztorra emelve. ilyen az isten szerinti család.

zsoltárok 23:1-6 “az úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem. asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az úr házában lakozom hosszú ideig.”