élelmiszerosztás. nagyon szép, na meg látványos cselekedet is ötszáz embert ellátni több kiló kajával. ez látszik kívülről. mi azonban belül vagyunk. számunkra így néz ki: megpróbálunk nem rosszindulatúak vagy rasszisták lenni, mégis, reggel, a nyitás előtt, a „biztonság kedvéért” az ajtó előtt várkozó ötszáz emberre kihívjuk a rendőrséget. kordonokat építünk, könnyelműen asztalokból, amit a nap folyamán simán eltolnak. hogy gyorsabban haladjon a sor, a nyolcféle élelmiszerre kiállított nyolcféle papírt nyolcan írjuk (név, cím, rászorultági kategória). délelőtt tíztől este hatig, étlen-szomjan (vagyis kaptunk egy kólát, hála marcellnek), mosdóba való kimenetel nélkül, folyamatos írással, korrekten.

sokan azt sem tudják, melyik a személyi igazolványuk, vagy ripityára törve, szilánkokban teszik eléd. jópáran kimennek, magukhoz vesznek egy másik személyit, és újból sorban állnak csomagért, totál hülyének nézve minden szeretetszolgát, és vannak, akik hőbörögve árulkodnak nekünk, és szidják ezen csalók édesanyját… szájukból nem apad el a panasz. „miva’? ennyit kell irkálni egy kis segélyért? (nyolc aláírásról van szó). nem érti meg, nekem öt gyerekem van, és kiszúrja a szemem ennyi kajával? édesség nincs? mert a kekszet nem szeretem! reggel kilenc óta itt vagyok, felfogta? én egy szívbeteg asszony vagyok, nem tudok ennyit várni egy kis kajáért… majd bemegyek én a főnökükhöz, mer’ ismerem, oszt megmondom neki, milyen emberek is maguk! na, ide se jövök többet!” (mondtam magamban, jobb is lesz az nekünk... de vajon mit mondott volna jézus? biztos nem ezt.) őszintén szólva, a szívemben nyoma sem volt a szeretetnek, csak nőtt, nőtt bennem a feszültség, a düh, az indulat. a gyűlölet, talán. amikor átvettem a gombás körmöktől elcsúfított, vörösre fagyott kezekből a személyi igazolványt, vagy amikor minket, valamit is adókat szidalmazott az a fogatlan száj, amikor felforult a gyomrom a hónapok óta nem fürdött test szagától, akkor bizton állíthatom, hogy nyoma sem volt bennem a jézusi szeretetnek.

este fél hatkor elindultam, hogy egyek valamit, és odaérjek a syma csarnokba a michael w. smith koncertre, amelynek jegyeit reggel előrelátóan betettem a táskámba. totál leszívott aggyal vánszorogtam el erre a keresztény koncertre, örülni annak, hogy jézus lett életem ura... noha tudom, mert ma (is) bebizonyosodott, hogy csak szerettem volna jézus lába nyomában járni, az ő szeretetét közvetíteni. valójában nem csak, hogy nem követem őt, de az árnyékát is csak kellő távolságból van jogom nézni.

nekem, de nem rólam szólt a starfield nevű előzenekar dala:

"ha teljesen egyedül vagyok, ha mindenki elhagy is, ha az arcomba köpnek, ha gyűlölik a fajtámat, én akkor is felkelek, a szeretetért élek, és válaszolok a hívásra, mert tűz vagyok, és áradás. ha a világ harcban is áll, és eltűnt a kegyelem, amikor az éhező holtan esik össze, míg a gazdag él tovább, én felkelek, és a szeretetért élek. kitárt kezekkel várok rád, istenem, és azért élek, hogy igazságodat hirdessem."