myjesus

"a szeretetben élők mélyre látnak, a reménységben élők messze látnak, a hitben élők mindent másképp látnak."

na, most szólj hozzá!

ők olvasnak engem:

free counters

kincsre leltem jézusban

Daisypath Anniversary tickers

2009.06.07. 23:12 sterretje

háromszázharminchárman debrecenben

„elgondoltalak, megformáltalak, nőnek teremtettelek, hogy hordozd szépségemet. a szívemből egy részt adtam neked, hogy szebbé tedd vele az életet, bárhová mégy, melegséget vigyél, mint nap az égen. ékkövem vagy, szépségem vagy, erőm és hűségem adtam neked. ékkövem vagy, szépségem vagy, törékeny virágom vagy. a kertemben öntözlek, törékeny virágom vagy, akit féltőn szeretek.”

 

ez lett a huszonkettedik baptista nőkonferencia dala. a dal a fotók vetítésével, csodás zenészekkel előadva könnyeket csalt a szemembe, de szerintem így volt ezzel mind a háromszázharminchárom konferenica-résztvevő, a százötven debcereni vendéglétóval együtt. a péntektől vasárnapig tartó összejövetel hullámzó volt, legalábbis számomra. egy átlagos, nem kifejezetten magasröptű tanítás után kiállt egy néni, és úgy éreztem, leszállt a menny. tíz percig beszélt csupán, de amit mondott, azt soha nem fogom elfelejteni. „kedves testvérnők! isten négy gyermeket ajándékozott nekünk, ebből kettőt sajnos vissza is vett. az életben maradtak közül a leányom siketnéma, a fiam mozgássérült. a lányom megedződött az évek során a nehézségekben. istenhez közelálló, hívő ember lett. a fiamat féltettük, óvtuk, ő egy kicsit jobban ránk van szorulva, de isten kiigazította nevelésben elkövetett hibánkat, és ma már ő is önálló. hét éve tudtuk meg, hogy a férjem rákos. azóta is járjuk a kórházakat, ahol a férjem mindig elmondja betegtársainak, hogy isten csodálatos. az úr meg tud gyógyítani, de ha nem teszi is, a férjem kész arra, hogy hazamenjen az ő teremtőjéhez. csodás életet adott isten. ha járom az országot, mindig eszembe jut, hogy itt is tudtunk szolgálni, ott is segítettünk. az úr hatalmasan megajándékozott minket.” nem tudom, tudnék-e egy ilyen életre ajándékként tekinteni… ő tudott, hála istennek.

 

délután nagyon érdekes szemináriumok voltak, alig tudtam választani. volt előadás fiatal házasoknak, lelki növekedésre vágyó időseknek, tartottak lelkigondozást, kiscsoportot az egészséges életmód jegyében, de én végül a kreatív evangelizációra ültem be. arról volt szó, nőként hogyan lehet a hitről beszélni kreatív női alkalmak alatt, mire kell ügyelni, hogyan kell megszervezni egy ilyet. közben készítettünk egy fotóalbumot a fóti lelkipásztorné irányításával (aki egyébként egy tündér, nekem nagyon szimpatikus volt a személye, a tanítása, az, ahogy bánt velünk). este előadásokat hallhattunk az idén négyszáz éves európai baptizmus nőalakjairól (hm, hmm... voltak ugyanis, nem kevesen…), és egy misszionárius leány is megosztotta velünk tapasztalatát arról, hogyan szolgált két évig egy hajón, amelynek utasai, többek között ő is, huszonnégy országba jutott el ételt osztva, iskolát építve, jézust hirdetve. számomra ezek maradtak meg, égtek be szívembe, raktározódtak el elmémbe életem első baptista nőkonferenciájáról.

 

képeket is mutatok (főleg a konferencia idején kiállított foltvarrós munkákról):

baptista nők konferenciája 2009

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://myjesus.blog.hu/api/trackback/id/tr991170336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása