myjesus

a fót-egerszólát, egerszólát-fót útvonalon elolvastam corrie ten boom életrajzát. ez a holland nő, a haláltáborból szabadulva bejárta az egész világot, és börtönökbe, kórházakba, iskolákba, utcára vitte el jézus hírét, szabadítását, folyton hívó szeretetét.

„én, aki olyan meggyőzően beszéltem a megbocsátásról, jegyzeteimet rendezgettem, hogy ne kelljen kezet nyújtanom. ő nem emlékezett rám, természetesen nem; hogy is emlékezhetett volna egy fogoly nőre a sok ezer közül! én azonban emlékeztem rá, és a korbácsra, ami övébe volt dugva. az én kínzóm, rabtartóm előtt álltam! a vérem megfagyott. „ön említette ravensbrückot”, mondta. „én őr voltam ott.” nem, ő nem ismert fel. „de ennek vége”, folytatta. „keresztény lettem. tudom, hogy isten minden ott elkövetett rémtettemet megbocsátotta. de ezt szeretném az ön szájából is hallani. kisasszony, meg tudna nekem bocsátani?” itt álltam most én, akinek bűnei újból és újból megbocsáttattak, s nem tudtam én is ezt tenni. bettsie ott halt meg, ki tudja ez a férfi az ő lassú, borzalmas halálát radírozni belőlem egy egyszerű kéréssel?

néhány másodperc telhetett el, amíg előrenyújtott kezével ott állt, számomra azonban óráknak tűnt… nekem meg kellett bocsátanom. tudtam. az isten megbocsátásáról szóló ígéretnek van egy döntő előfeltétele: hogy megbocsássunk azoknak, akik vétkeztek ellenünk. ha nem bocsátjátok meg az embereknek bűneiket, mondta jézus, a mennyei atya sem bocsátja meg bűneiteket.” ezt tudtam, nem csupán a bibliából, hanem mindennapi tapasztalataimból is. a háború befejezése óta bloemendaalban otthont tartottam fenn a náci rendszer áldozatai számára, s ott kézzel foghatóan megtapasztaltam: csak azok, akik korábbi ellenségeiknek meg tudtak bocsátani, találtak vissza az életbe, és tudtak újat kezdeni, tekintet nélkül arra, hogy milyen egészségügyi állapotban voltak. aki keserűségét ápolta, rokkant maradt. ez éppen olyan egyszerű volt, mint rettenetes.

most itt álltam hideg szívemmel. de a megbocsátás nem érzés dolga, ezt is tudtam. a megbocsátás az akarat tette, és az akarat a szív hőfokának tekintetbe vétele nélkül képes cselekedni. „jézus, segíts!”, imádkoztam magamban. „én majd felszabadítom kezemet, hogy a jót cselekedjem. te add hozzá az érzést!” mint egy darab fát, gépiesen tettem kezemet a férfi kinyújtot kezébe. amikor ezt tettem, valami hihetetlen történt. valami megindult vállaimban, karomba áradt és kezembe ugrott. és ez a gyógyító meleg egész lényemet elárasztotta. „megbocsátok, testvér”, mondtam sírva. „teljes szívemből.” hosszan tartottuk egymás kezét, az egykori őr és az egykori fogoly. isten szeretetét sosem éreztem át ilyen intenzíven, mint abban a pillanatban. az azonban világos volt előttem, hogy ez nem az én szeretetem volt.”

máté 6:14 „mert ha megbocsátjátok az embereknek az õ vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei atyátok.”

lukács 6:37 „ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik”

zsoltárok 32:1 „boldog az, a kinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett.”