a művészet gyógyító, közösségépítő, jellemépítő szerepét nyilván senkinek sem kell bemutatnom. az azonban engem is meglepett, amikor egy csapat hívő ember szent alkotásba kezdett a szombati bibliodráma csoportban, és láthattam isten teremtményeinek sokszínűségét, a kreativitás istent dícsérő voltát. azt kellett lerajzolnunk, megfestenünk, hogy hogyan képzeljük el isten tenyerét, és magunkat hol látjuk ott. van közöttünk egy kismama is, ő egy olyan tenyeret rajzolt, amely egy anyaméhet ábrázolt, benne ő, tökéletes védelemben. én egy hatalmas csomagolópapírra festettem meg isten tenyerét, amelyen én egész életemben voltam, és hosszú, kacskaringós utat tettem, mindvégig azt híve, hogy egy kietlen sivatagban járok. aztán megtaláltam szeretetét, a sivatagi oázist, ahonnan azóta sem tágítok. életem minden percében gondot viselt rám, kegyelme az, hogy rendes családban nőhettem fel, hogy nem éheztem, hogy iskolába járhattam, sosem dohányoztam, és még sorolhatnám.
ezek a bibliodráma alkalmak fellendítik dicsőítésemet, elmélyítik hitemet, megerősítenek abban, hogy amiben hiszek, az egy ebben a világban is létező, tapasztalható valóság.
a művészet gyógyító, közösségépítő, jellemépítő szerepét nyilván senkinek sem kell bemutatnom. az azonban engem is meglepett, amikor egy csapat hívő ember szent alkotásba kezdett a szombati bibliodráma csoportban, és láthattam isten teremtményeinek sokszínűségét, a kreativitás istent dícsérő voltát. 
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.