myjesus

mostanában kedd esténként el-eljárunk a wesselényi utcai imaházba, a fővárosban tanuló egyetemistáknak szervezett ifjúsági istentiszteletre. nem túlzás azt állítani, hogy az igehirdető után én vagyok a legidősebb egyén a teremben. :) üdítő a sok-sok huszonévessel, és a „mi” gimis-ifis lányainkkal együtt hallgatni isten igéjét, de néha feszélyez is a dolog… őket olyan lelkesnek, naivnak, frissnek látom, magamat pedig egy érettebb, megfontoltabb, valós problémákkal küzdő „öregnek” (noha tudom, hogy rengeteg, nálam fiatalabb ember sokkal nagyobb terheket hordoz, mint én).

a legutóbbi alkalommal egy pici falu baptista lelkipásztora osztotta meg velünk istentől kapott üzenetét. már az első mondata után tudtam, hogy ez a több száz egyetemistának beszélő ember igazából hozzám szól! „fantasztikus dolognak tartom, hogy hat gyermekem születését nézhettem végig. egyiküket egynapos korában vesztettük el… és rajtuk kívül még több gyermek élt hosszabb-rövidebb ideig velünk, akiket neveltünk vagy örökbe fogadtunk. az egyik ilyen leányunknak köszönhetően már nagypapa is vagyok!” a férfi lendületesen, érthetően, egyszerűen tálalta elénk életét, melyet isten kegyelme tartott meg és tart meg a mai napig.

egy sportéletben ismert (?) mondatot is említett előadásában, amely végképp szíven ütött. „nem tudod, mi az újjászületés, amíg nem ismerted meg a halált.” úgy éreztem, mintha ezzel azt üzente volna nekem az úr: „nyugodj meg. a várakozás és a veszteség nem cél nélkül való. nem tudod igazán, mi a születés csodája, amíg nem ismerted meg a benned fejlődő élet halálát.”

jób 36:22 „ímé, mily fenséges az isten az ő erejében; kicsoda az, a ki úgy tanítson, mint ő?”